Trump tárgyalni akar Putyinnal

Trump tárgyalni akar Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fox televíziónak adott interjújában jelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni fog a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén. 

"Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni"

- fogalmazott az amerikai elnök.

Hozzáfűzte, hogy Kínával szintén szeretne jól kijönni, és szerinte ez is sikerülni fog. Megerősítette, amit már a hét elején közölt, hogy tudniillik Oszakában tárgyalásokat folytat majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel is. 

Az elnök ismét kitért arra, hogy a 2016-os kampánycsapata és az oroszok közötti esetleges összejátszásról, valamint az igazságszolgáltatás akadályozásáról rendezett meghallgatásaikkal a demokraták most a Mueller-jelentést szeretnék újrajátszani. A Robert Mueller vezette különleges bizottság ugyanis ugyanezt vizsgálta, és egyértelműen leszögezte: nem történt összejátszás, valamint nem találtak elégséges bizonyítékot arra sem, hogy Donald Trump akadályozni akarta volna ennek feltárásában az igazságszolgáltatást.

"Mi történt a demokratákkal, a kongresszusban közben nem dolgoznak semmit"

- fogalmazott Trump.

Hozzátette, hogy az igazságügyi minisztérium most azt vizsgálja, vajon az ő telefonbeszélgetéseit lehallgatták-e a 2016-os választási kampány idején. Kifejtette, hogy a 2016-os választási kampány idején szerinte titkosszolgálati eszközöket használva megfigyelték őt. Kiemelte, hogy William Barr igazságügyi miniszter most nagyon keményen dolgozik azon, hogy mindennek a végére járjanak.