Költségvetési törvényben látható kedvezményekkel a magyar társadalomnak alig 10 %-a tud élni

Az Országgyűlésben ma képviselői felszólalásokkal folytatódik a kormány 2020-as költségvetési javaslatának általános vitája.

Az aktuális ülés negyedik napja reggel 8 órakor kezdődik, a vitára napközben 14 órás időkeret áll rendelkezésre.

A jövő évi büdzsé tárgyalása szerdán, a pénzügyminiszter nyitóbeszédével kezdődött. Varga Mihály elmondta, a 2020-as költségvetés a családok támogatása mellett az eddig elért gazdasági eredmények megvédéséről és a folytatódó adócsökkentésekről is szól. A tárcavezető a családok támogatását és a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak biztosítását nevezte a fő céloknak.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Varga-Damm Andrea örvendetesnek nevezte, hogy a költségvetés 133 milliárd forint pluszbevétellel számol és 600 milliárd forinttal csökkenti a tervezett hiányt.

A politikus azt mondta, hogy a jövő évi büdzsében szereplő tervszámok nem ellenőrizhetőek az idei, illetve a tavalyi év tervszámai alapján. Hozzátette, még mindig nem közölték hivatalosan a 2018-as GDP arányos államadósság mértékét. 

A költségvetési törvényben látható kedvezményekkel a magyar társadalomnak alig tíz százaléka tud élni, amikor a családokról beszélnek, akkor ahhoz hozzá kell tenni, hogy a kormány által szeretett családokról van szó - fogalmazott.

A 2020-as költségvetési javaslat általános vitája pénteken fejeződik be.

sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán

Friss

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán