Gyerekkori barátnőjét késelte meg egy férfi miatt

Gyerekkori barátnőjét késelte meg egy férfi miatt

Fél órán belül elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint megszurkálta barátnőjét Józsefvárosban. A kerületi járőrök perceken belül több egységgel a helyszínre érkeztek, ahol kiderült, hogy először összevitatkoztak, majd verekedtek, és amikor az idősebb áldozat menekülni próbált, a támadó egy késsel többször hátba szúrta.

A 44 éves budapesti K. Berta egy kínai papucsos párducnak álcázta magát, ennek ellenére egy józsefvárosi társasház folyosóján elfogták. Kiderült, hogy a két gyerekkori barátnő egy férfi miatt veszett össze. A rendőrök a helyszín közelében megtalálták az elkövetés eszközeként használt kést is, amit K. Berta menekülésekor egy szemeteskukába dobott.

Megszurkálta gyerekkori barátnőjét

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságán a nyomozók K. Bertát súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nő kihallgatásakor elismerte a bűncselekmények elkövetését, akit a nyomozók őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​