Az oroszok keresztbe tesznek a georgiai turizmusnak

Az oroszok keresztbe tesznek a georgiai turizmusnak

Július 8-tól nem repülhetnek Oroszországba a georgiai légitársaságok – közölte szombaton az orosz közlekedési minisztérium az Interfax hírügynökséggel. A tárca biztonsági okokra hivatkozva hozta meg a döntést, miután pénteken több ezer tiltakozó rohamozta meg a tbiliszi parlament épületét, ahol nem sokkal korábban orosz parlamenti delegáció tett látogatást. A biztonsági erők megakadályozták, hogy a tiltakozók behatoljanak az épületbe, de az összecsapásokban több mint 200 ember megsérült – emlékeztet az MTI. Moszkva a történteket az oroszellenesség megnyilvánulásaként értékelte, és Vlagyimir Putyin orosz elnök még pénteken megtiltotta az orosz légitársaságoknak, hogy Georgiába repüljenek.

A kaukázusi ország népszerű az orosz turisták körében, és a járatok kiesése elsősorban Gerogia számára jelent majd gazdasági értelemben nagyobb érvágást. Georgiai adatok szerint májusban 113 138-an érkeztek Grúziába Oroszországból, 26 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A 2008-ban egymással háborút vívó két ország között 2014-ben állt helyre a közvetlen légiközlekedés, és Oroszország és Georgia között hat légitársaság is üzemeltetett járatokat.