Erdoğan embere ismét vereséget szenvedett Isztambulban

Erdoğan embere ismét vereséget szenvedett Isztambulban

A CHP-s jelölt a megismételt választást még nagyobb arányban nyerte, mint az előzőt!

Elismerte vereségét vasárnap a megismételt isztambuli főpolgármester-választás kormánypárti indulója, Binali Yıldırım volt kormányfő. Ellenzéki kihívója, Ekrem İmamoğlu szerint az eredménnyel „új fejezet kezdődik” Isztambul életében.

Az Anadolu török állami hírügynökség által,

a szavazatok 99,37 százalékos feldolgozottságánál közölt adatok alapján İmamoğlu 54,03 százalékkal vezet Yıldırım előtt, aki 45,09 százalékon áll.

Yıldırım beszédében elismerte, hogy jelen állás szerint İmamoğlu vezet. Egyúttal gratulált vetélytársának és sok sikert kívánt neki a főpolgármesteri munkájához. Kiemelte: a voksolás rámutatott, hogy a demokrácia kifogástalanul működik Törökországban.

İmamoğlu nyilvános felszólalásában hangsúlyozta: a szavazás hozzájárult az ország demokratizálódási folyamatához. Híveinek köszönetet mondva kijelentette: az egész világ szeme láttára védtétek meg Törökország becsületét.

A szavazást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. A legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló İmamoğlu akkor mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte Yıldırımet.

Ma tartják a megismételt isztambuli főpolgármester-választást | Alfahír

Megkezdődött vasárnap reggel Isztambulban a megismételt főpolgármester-választás. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint nyolc órakor nyíltak. A szavazást azért ismétlik meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a több mint 10 milliós metropolisz főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette.

A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó szavazást vasárnap nem rendezték meg újra.

Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy a Recep Tayyip Erdoğan török elnök vezette kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszíti el a legnépesebb város vezetését.

İmamoğlu a márciusinál nagyobb arányú előnye igazolni látszik a közvélemény-kutatások előrejelzéseit.

Erdoğan a Twitteren gratulált

A török államfő Twitter-üzenetében azt írta:

Kívánom, hogy az Isztambuli Önkormányzat megismételt választásának eredménye hasznos legyen Isztambulunk számára. Ma a nemzeti akarat ismét megnyilvánult. Gratulálok Ekrem İmamoğlunak, aki nem hivatalos eredmények alapján megnyerte a választásokat.

(MTI)