Zágráb Nándor: Nagykőröst nem néhány gengszter politikusnak kell irányítania a saját zsebe szerint

Zágráb Nándor

Zágráb Nándorral, az ellenzék nagykőrösi polgármesterjelöltjével, a Jobbik helyi elnökével beszélgettünk a visszajáró csatornapénzről, a „városi strand Trianonjáról”, a városi költségvetésről és a lakosság bevonásáról a döntéshozatalba.

A tegnapi jelöltbemutató rendezvényen azt ígérte Nagykőrös polgárainak, hogy visszafizetik a csatornaberuházásra jogtalanul beszedett összeget. Mi áll ennek hátterében?

Fontos leszögezni, hogy ez a pénz visszajár! Ugyanis a csatornaberuházást az állam többször is megfinanszírozta. A víziközmű-társulat 1,4 milliárd forintot szedett be, holott az önerő akkor még 773 millió volt. Később ezt az önrészt az állam nullára csökkentette, de

a beszedett pénzt nem fizették vissza.

Az önkormányzat az önrész kiváltására először kapott 558 millió forintot, amit azonban nem a csatornázásra költött, hanem az utakra. Később ezt a pénzt átutalta a víziközmű-társulatnak. Ekkor ötezer nagykőrösi háztartás visszakapott egyenként 94 ezer forintot. Ezt nevezzük a csatornapénz első felének. Aláírásgyűjtést indítottunk, az összegyűlt 2500 szignó hatására Lázár János akkori kancelláriaminiszter leszögezte, a beszedett összeget vissza kell fizetni. Ennek hatására az államtól érkezett újabb 600 millió forint, amit pedig a túlárazott piaccsarnokra költöttek.

Hogy kerülhet vissza a jogtalanul beszedett összeg a lakossághoz?

A tegnapi lakossági fórumon egy újabb aláírásgyűjtésbe kezdtünk, amit azonban már a következő, remélhetőleg általunk vezetett önkormányzathoz címeznek a támogatók. Ebben kijelentik, hogy teljes egészében igényt tartanak a csatornapénzre, és nem járulnak hozzá, hogy azt az önkormányzat más célra használja.

A nagykőrösi polgároknak ugyanis egy fillérjükbe sem került a beruházás.

Háztartásonként mekkora összegről van szó?

217 ezer forintot szedtek be, a csatornapénz első felének levonása után, de a kamatokkal megnövelve

egy-egy nagykőrösi háztartás mintegy további 150 ezer forintra tarthat igényt.

Tegyük fel, hogy az Ön nevével fémjelzett Jobb Nagykőrösért Egyesület győz októberben! Mikor várható ennek a pénznek a kifizetése?

Az új önkormányzat első üléseinek egyikén nyilvánosságra hozzuk annak a zárt ülésnek az anyagát, ahol Lázár is ott volt. Úgy hírlik, akkor még a telefonokat is elkobozták. Ez fontos az átláthatóság céljából. A visszajáró pénz viszont a következő évi költségvetést fogja terhelni. Ennek egyik fedezete az a 217 millió forint, amit a víziközmű-társulat már átutalt az önkormányzatnak. A jövő évi büdzsében még 400 millió forintot kell elkülönítenünk erre a célra. De ezt ki kell fizetnünk, ugyanis

a lakosság gyakorlatilag hitelezett az önkormányzatnak.

Sok ingatlanra a 217 ezer forint be is van jegyezve jelzálogként. Úgy vélem,

a jogállamnak a másik irányba is működnie kell: amikor a lakosságnak van jogos igénye.

Ha kifizetik a nagykőrösieknek járó összeget, akkor is még van további négy és fél év az önkormányzati ciklusból. Milyen egyéb terveik vannak?

A különbség a mostani és a következő önkormányzat között az lesz, hogy

a várost nem néhány gengszter politikusnak kell irányítania a saját zsebe szerint, hanem a lakosság akaratát kell végrehajtani, mi ebben csak közvetítők vagyunk.

Ehhez például az is hozzátartozik, hogy az összes beruházást nyilvánossá, átláthatóvá kell tenni.

Például?

Ott van a nagykőrösi strand ügye. 2007-ben a város 16 millió forintért adta el egy vállalkozónak, akinek további 50 évig üzemeltetnie kellett volna az intézményt. Ő azonban ennek kétharmadát értékesítette ingatlanfejlesztés céljából – ezt neveztük el a strand Trianonjának –, a polgármester rokonai is érdekeltek voltak itteni ingatlanberuházásokban. A maradék egyharmad telekre 231 millió forintnyi uniós támogatást vett fel 2012-ben, ezt az EU öt évig monitorozta volna. 2015-ben viszont kikerült rá egy „karbantartás miatt zárva” feliratú tábla. Valójában viszont bezárta a strandot, így a 231 millió forint visszafizetendőn felül további 50-60 milliót is ki kell fizetnie a szabálytalan felhasználás miatt. Tehát ott tartunk, hogy

a huszonnégyezres Nagykőrösnek nincs strandja, annak területére a NAV végrehajtást jegyzett be.

Felmerül a kérdés: mi lesz a strand sorsa? Árverésen egy fideszes cimbora alulértékelten megveszi? Vagy visszakerül Nagykőrös közösségéhez?

Ön milyen megoldást ajánl a polgároknak?

Ebben a kérdésben is nagykőrösiekhez fordulunk: egy másik aláírásgyűjtő akció keretében arra kérjük a majdani polgármestert, hogy intézkedjen a strand város tulajdonába kerülése érdekében.

Ez mennyibe fog kerülni?

Sajnos a már említett, ingatlanberuházásra fordított kétharmad végleg elveszett.

Célunk, hogy a városnak az elszenvedett értékvesztés miatt ne kelljen fizetnie a strandért.

Az intézmény felújítása, üzembe helyezése, folyamatos üzemeltetése úgyis pénzbe fog kerülni.

Ez azért vadonatúj költségvetési elveket is megkövetel.

Az erőforrások helyi szintű elosztása valóban kulcskérdés. Olyan költségvetést kell elfogadnunk, ami egyrészt igazságos: elszámol a lakossággal, nem idéz elő vagyonvesztést, visszafizeti a csatornapénzt, nem költi el túlárazott beruházásokra. Másrészt a büdzsé a város fejlesztésére koncentráljon: jelenleg túlzottan központcentrikus a város, kijjebb viszont az infrastruktúra látványosan romlik. Ezért a város szélesebb infrastrukturális fejlesztését célozzuk. Továbbá a látványberuházással kapcsolatos rongyrázások helyett a rászorultabb rétegek támogatását szeretnénk elérni. Harmadrész a költségvetés vegye figyelembe a fenntarthatóságot, a klímaváltozást! Így fontos a csapadékhálózat újratervezése, valamint a szúnyoginvázió megelőzése is.

A nagykőrösiek hogyan fogadták az Ön jelölését?

A tegnapi rendezvény is arról szólt, hogy kinyitjuk a demokratikus csatornákat, mint például a közmeghallgatás. Ilyen alkalmakkor lehetőség adódik a lakossági igények megfogalmazására is. Szombaton például a pedagógusok részéről fogalmazódott meg az, ami egyébként

nemcsak az oktatási, hanem a város egészségügyi intézményeire is igaz: városi szinten kellene ezeket üzemeltetni.

Nagykőrösön ugyanis rossz hatékonysággal működik, ezért szeretnénk elérni, hogy más településekkel fogva visszakerüljenek városunk hatásköre alá.

Erre azonban a jelenlegi jogi keret nem adott.

Sajnos ez így van. Azonban ha több helyről is felmerül ez az igény, akkor mi is beállunk a sorba, hogy elérjük a jogszabályok módosítását.

A város más intézményei hatásosan működnek?

Nem igazán! A városban több infrastrukturális fejlesztés is megvalósult, de azok nem működnek. A strand mellett a csónakázótavat említeném, ahol nincsenek csónakok, illetve a piaccsarnokot, ahonnan a vásárlók tűntek el. Ezeket az új városvezetésnek át kell majd világítania, hogy üzemképessé váljanak.

A jelenlegi vezetést ugyanis csak addig érdekli a beruházás, amíg ki lehet venni belőle a pénzt.

Milyen igények merültek még fel a nagykőrösiek részéről?

A polgárok jelezték, hogy szűkül az egészségügyi ellátottság, nagyon sok esetben máshova kell menni vizsgálatokra. Ez összefügg azzal, hogy a város belső közlekedése nincs megszervezve. Például sok időbe telik bejutni a városközpontba a vasútállomásról. Mivel Nagykőrösön is sok az idős ember, ez érzékenyen érinti őket. Igény volna ennek megoldására, polgármesterként az ilyen és ehhez hasonló lakossági igényekre fokozottan érzékeny leszek.

Nagykőrösön is összefogtak a Fidesz ellen | Alfahír

A Jobbik helyi elnöke lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje Nagykőrösön. Zágráb Nándort a többi ellenzéki párt, az MSZP-Párbeszéd, a DK, a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogatja. A politikus a Jobb Nagykőrösért Egyesület színeiben indul a posztért. A 24.hu azt írja, hogy a választókerületekben is közösen állítanak jelölteket a Fidesszel szemben, szintén egyesületi színekben.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Tovább görbült az igazmondó tükör, még színesebb lett a muzsika.
Ha nem lép a vasúttársaság, tüntetésre is sor kerülhet.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita