Megalázóan kevés pénzt fordítana a nővérszállók fejlesztésére a kormány, miközben az ukránok beözönlését tovább biztosítanák

Megalázóan kevés pénzt fordítana a nővérszállók fejlesztésére a kormány, miközben az ukránok beözönlését tovább biztosítanák

400 millió forintot szánna Varga Mihály nővérszállók fejlesztésére a 2020-as költségvetésben. Ez annak tükrében nevetséges összeg, hogy a jellemzően külföldi vendégmunkások által lakott munkásszállókra csak az önkormányzatoknak 5 milliárd forintot adtak az idén, hamarosan viszont már a vállalkozásokat is támogatnák az ilyen épületek kialakításában.

Lukács László György szerint ennyi pénzből nem lehet annyi fejlesztést végrehajtani, hogy az kielégítse a minőségi nővérszállók iránti igényt. A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa úgy fogalmazott:

„Van abban valami furcsa és önsorsrontó, hogy ahelyett hogy azon dolgozna komoly összegekkel a kormány, hogy az egészségügyet életben tartó ápolók méltó körülmények között pihenhessenek, inkább azon dolgozik, hogy a magyarok munkáját elvevő vendégmunkások lakhassanak méltó körülmények között.”

A kormány gazdaságélénkítési csomagjában ráadásul szerepel az az intézkedés, amely már idén lehetővé tenné, hogy magánvállalkozásokat is támogassanak munkásszállók építésében, kialakításában. A 2020-as költségvetés tervezetében ez áll:

„A munkásszállók kialakítási programjának kiterjesztésével idén ősztől már a vállalkozásoknak is lehetősége nyílik munkásszállás-építési vagy -felújítási támogatás igénybevételére, ami hozzájárul a munkavállalói elvárásoknak is megfelelő lakhatási körülmények biztosításához.”

Magyarázatként annyit fűznek hozzá, hogy a program elősegítené az országon belüli munkaerő-mobilitást, ám az az eddigi tapasztalatokból leszűrhető, hogy ezt senki sem fogja számonkérni a cégeken, zöld utat adva unión kívüli – ukrán és muszlim vallású török, pakisztáni – munkavállalók újabb tömegének. Hiszen a jelenleg külföldiekkel feltöltött munkásszállók is pont úgy segíthették volna a belföldi munkaerő mobilitását, ahogy az most a magyarázatban szerepel.


Kásler Miklós egészségügyi miniszter tavaly év végén jelentette be, hogy a nővérek a lakhatási körülmények javítására is számíthatnak a csúszásban levő béremelés mellett. Mint mondta, a következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, illetve újak építésére, ehhez képest számolnak jövőre 400 millió forinttal.