Kilakoltatás élőben - hajnalban érkeztek a rendőrök

Kilakoltatás élőben - hajnalban érkeztek a rendőrök

Kedd hajnalban kilakoltatás kezdődött Soroksáron. Az N1TV élő videójából látható volt, hogy jelentős rendőri készültség mellett vették el otthonát egy nőtől.

Az asszony a Merkantil bankkal volt szerződésben, mígnem hónap elején tájékoztatták arról, hogy 25-én hajnalban kilakoltatják. A bírósági végrehajtó által küldött levélben előre jelezték, hogy kérvényezték a XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság négyfős biztosítását, de végül ennél többen érkeztek.

A kilakoltatáson látni lehetett többek között Bereczki Miklós helyi jobbikos politikust is. Az eseményekről később bővebben is beszámolunk. Egyébként úgy tudjuk, hogy a kilakoltatott hölgy még a fia hamvait tartalmazó urnát sem vihette magával a házból, amire a végrehajtás egy mindössze 400 ezer forint körüli, már törlesztett tartozás miatt indult meg.

A kilakoltatási moratórium április végén lejárt, így újra veszélybe került több tízezer magyar család otthona. Az Országgyűlés májusban tárgyalhatott volna a kilakoltatásokról, de a kormánypártok bojkottálták az ülést. Mi több: ugyan a moratórium április 30-án járt le, valójában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint az idei évben a tiltás alatt is lezajlott 114 kilakoltatás.

Annak ellenére, hogy a kormánypártok szerint a devizahiteles válságot sikerült felszámolni, valójában az elmúlt három évben közel tízezer kilakoltatás zajlott le Magyarországon. A EBRD-paktumnak köszönhetően pedig abban is biztosak lehetünk, hogy a kormány nem tervez további, bankokkal szembeni otthonvédelmi lépéseket.