Tüzeskedés vezethetett gyermektragédiához a MOM Sportközpont tetején

Tüzeskedés vezethetett gyermektragédiához a MOM Sportközpont tetején

Bár egyelőre nem lehet pontos részleteket tudni, de úgy tűnik, tüzeskedés lehetett az okozója annak, hogy hétfőn a MOM Sportközpont tetején lángra kapott egy fabódé, aminek belsejében életét vesztette egy kislány.

A tűz este fél hét magasságában keletkezett egy használaton kívüli faépítményben. A tűzoltók az oltás során egy nyolcéves kislányt eszméletlen állapotban hoztak ki belőle, és hiába próbálták a mentők újraéleszteni, nem jártak sikerrel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tűzeset következtében történt haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Honlapjukon azt írják, a nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a nyomozók megállapították, hogy

a tűzesetet megelőzően három testvér a közeli parkban játszott, és miközben a felügyeletüket ellátó édesanyjuk egy közeli boltba ment vásárolni, közülük kettő, egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány a MOM Sportközponthoz ment. A gyerekek a sportközpont lezárt tetejére felmentek, majd a tetőn lévő, használaton kívüli faházba annak ablakán keresztül bemásztak, és ott tüzet okoztak.

Az építményből gyorsan terjedő tűz elől a 11 éves fiú és a 8 éves kislány megpróbált kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és életét vesztette. Testvérét, a 11 éves fiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol a nyomozók az esettel összefüggésben meghallgatták.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a tűzeset bekövetkezéséért harmadik személy büntetőjogi felelőssége ezidáig nem merült fel.