Hatpontos terv a szúnyogok ellen - már az Országgyűlésben is téma

Hatpontos terv a szúnyogok ellen - már az Országgyűlésben is téma

Apró vérszívó barátainktól hangos a közélet. Miközben előbújtak a közösségi média legmélyebb bugyraiban tenyésző és kikelő, az emberi türelmet kiszívó energiavámpírok az esetek túlnyomó többségében hatástalan csodamódszereikkel, miközben a boltok polcairól lassan elfogynak az utolsó irtószerek is, eközben egyre sűrűbben hallani a kommentmezőkön és utcákon a magyar társadalom kötőszövetét, WD40-ét, purhabját, a társadalmi érintkezés névelőjét, a:

"Ki ezért a felelős???"

- szókapcsolatot. 

A kérdésnek álcázott genetikailag kódolt morgás természetesen nem igényel választ (ahogyan a kérdezőt sem a tudásszomj motiválja), így a szúnyogfronton felkészültebbek úgy maradnak egyedül a tudásukkal a fröccsös poharat szorongatva, mint Szanyi Tibor szövetségesek után kutatva.

Ennek fényében nem csoda, hogy a Tisztelt Házban is téma már a szúnyoginvázió, a Jobbik ki is dolgozott egy hatpontos akciótervet a vérszívók ellen.

Határozati javaslatuk szerint szakemberek és döntéshozók bevonásával fel kell állítani egy átláthatóan működő válságkezelő stábot, hogy kidolgozzon egy "olyan komplex válságkezelési megoldást, ami hatékonyan és gyorsan képes enyhíteni a szúnyoginvázió hatásait".

A stábnak emellett gondoskodnia kell tudományosan igazoltan emberre veszélytelen – a háziállatok, a vadvilág és a hazai méhészek igényeinek teljes mértékben megfelelő – technológia alkalmazásáról, továbbá arról, hogy a jelenleginél hatékonyabb szúnyogirtószerek használatával eredményesen lehessen ellátni a szúnyogok gyérítését, különös tekintettel a Nyugat-nílusi lázat terjesztő egyiptomi csípőszúnyog irtására, és szaporodásának megakadályozására. Ezen túlmenően a csapatnak klímaváltozásnak a szúnyogpopulációra gyakorolt hatásának enyhítése érdekében intézkednie kell a “tojásbankok” feltérképezéséről és kezeléséről is.

Emellett országos tájékoztató kampányt indítanának annak érdekében, hogy a lakókörnyezet szúnyogok szaporodására alkalmas területei visszaszoruljanak, valamint a témát az általános iskolai tananyag részévé tennék annak érdekében, hogy a "tudatos állampolgári védekezés és az általános ismeretek széles körben ismertté váljanak".

Végezetül intézkedési tervet kell készíteniük "a vendégmunkások által behurcolt tigrisszúnyogok elleni komplex védekezés érdekében, különösen azokon a településeken, ahol azt már kimutatták, és ahol távol-keleti vendégmunkások nagy számban élnek".