Fel akarták robbantani Strachét és családját

Fel akarták robbantani Strachét és családját

Pokolgépes merényletet terveztek a gyanú szerint még hivatali ideje alatt Heinz-Christian Strache korábbi alkancellár és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke, valamint családja ellen Ausztriában – erről számolt be szerdán az osztrák sajtóra hivatkozva a magyar állami hírügynökség.

A lapok értesülése szerint a bécsi Alkotmányvédelmi Hivatal (állambiztonság) bizalmi emberét kereste meg még 2018 szeptemberében több alkalommal is egy kábítószer-kereskedő, és 100 ezer eurót ajánlott neki azért, hogy merényletet hajtson végre az akkori alkancellár és családja ellen. A Kronen Zeitung című lap úgy tudja, a robbanószerkezetet nem a személyi védelemmel ellátott szolgálati autóban, hanem a család tulajdonában lévő járműben akarták elrejteni. A felbujtó megfigyelés alatt tartotta a Strache család lakóházát és autóját, így pontos információkkal rendelkezett egyebek között arról, melyik parkolót használják. A bűncselekmény motivációja pedig az lett volna, hogy „alapjaiban megrázzák az Osztrák Köztársaság politikai struktúráját”.

A részletekről a sajtó szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal bizalmi embere tett tanúvallomást az osztrák hatóságnak.

A bécsi ügyészség szóvivője, Nina Bussek megerősítette: alapos a gyanú arra, hogy merényletet akartak végrehajtani Heinz-Christian Strache, valamint felesége, Philippa ellen, az ügy kivizsgálása folyamatban van. A párnak idén januárban kisfia született, Hendrik.

A merénylettervvel gyanúsított drogkereskedő ügyvédje, Wolfgang Blaschitz abszurdnak és légből kapottnak nevezte a vádakat. A Kronen Zeitungnak azt mondta, ügyfele „nem terrorista, hanem egy kisebb bűnözői múlttal rendelkező vendéglátó, akinek soha nem volt személyes problémája Strachéval”. Az ügyvéd hangsúlyozta azt is, hogy ügyfelét egyelőre nem vették őrizetbe. Úgy vélte, hogy a háttérben személyes leszámolás áll, egy régebbi keletű vita ügyfele és a feljelentő között.

A volt alkancellár és FPÖ-elnök ügyvédje, Johann Pauer a Kronen Zeitungnak azt mondta, ügyfelét meglepte, hogy a feltételezések szerint ellene tervezett merénylettel kapcsolatban nyomozás folyik. Az ügyvéd szerint Strache idén április 4-én szerzett tudomást arról, hogy merényletet terveznek ellene; akkor azonban az illetékes hatóságoktól azt a választ kapta, hogy a fenyegetést nem kell komolyan venni.

Strache szerdán a Facebook-oldalán kommentálta az esetet.

2018-ban bombamerényletet terveztek ellenem és a családom ellen, és erről engem az Alkotmányvédelmi Hivatal a mai napig nem tájékoztatott. Nem találok szavakat!

– fogalmazott.

Heinz-Christian Strachéról egy héttel az EP-választás előtt került ki egy videó, melyen korrupciógyanús ajánlatot tett egy magát gazdag orosznak valló nőnek. Az ügybe belebukó osztrák alkancellár-pártvezető Orbán Viktoréhoz hasonló médiabirodalom kiépítését remélte az ügylettől, melyben előkerült a Magyarországon a Fidesszel és az MSZP-vel is üzleti kapcsolatba került Heinrich Pecina neve is.

Korrupciógyanú Orbán Viktor osztrák szövetségesénél? | Alfahír

A legnagyobb osztrák napilapon keresztül a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a 2017-es ausztriai parlamenti választás előtt egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek - jelentette péntek este a Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című lap egy titokban készített videofelvételre hivatkozva.