Őrületes számok - A kormány szerint ennyit fogunk keresni öt év múlva

Az előttünk álló öt évben is folytatódik a keresetek lendületes emelkedése - legalábbis a költségvetési törvényjavaslat gazdasági előrejelzését taglaló része alapján erre számít a kormány.

Az Mfor emlékeztet, hogy a kabinet hónapról hónapra nagy csinnadrattával számol be a magyar bérek rohamos emelkedéséről. A tendencia a gazdasági portál szerint

  • a hatéves bérmegállapodásra,
  • az adócsökkentésre és
  • a munkaerőhiányra vezethet vissza.

A cikk azonban emlékeztet, hogy ezek a szempontok egyáltalán nem biztos, hogy öt év múlva is jelen lesznek majd, ám ez egyáltalán nem zavarja a kormányt abban, hogy rózsásan lássa a helyzetet, ami a jövő évi költségvetés gazdasági prognózisát taglaló részéből derül ki.

Ebben a GDP, infláció, háztartások fogyasztása mellett a munkaerőpiacra, így a nettó bérek várható alakulására vonatkozóan is tartalmaz előrejelzést a táblázat. E szerint a nettó fizetések lassuló ütemben, de továbbra is emelkedhetnek:

  • 2019-ben 9,4 százalékkal,
  • 2020-ban és 2021-ben 8,3-8,3 százalékkal,
  • 2022-ben 8,2 százalékkal,
  • 2023-ban 7,9 százalékkal

nő a dolgozók által hazavitt összeg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018-ban az átlagos nettó fizetés 219 412 forint volt, amiből kiindulva a kormány által jelzett növekedési ütem alapján a portál szerint kiderül:

2023-ban már 328 688 forint lehet az átlagos nettó bér Magyarországon. Ez a 2018-ashoz képest 109 ezer forintos növekedést jelentene,

tehát átlagosan évi 20 ezer forinttal, havi szintre lebontva 1666 forinttal több pénzből gazdálkodhatunk majd a következő 5 évben.

Hiába azonban a lendületes növekedés, nemzetközi viszonylatban még ez is kevés az érdemi felzárkózáshoz

- emlékeztet az Mfor.

A cikk arra is emlékeztet, hogy a jövő évben várhatóan a béreket dinamikusabban felzárkóztató Románia is lehagyja Magyarországot, így a régi EU-tagállamokhoz viszonyítva

a magyarnál már csak Bulgáriában lesznek alacsonyabbak a jövedelmek.

Csökkennek a béren kívüli juttatások

A mostani számítások alapján az is látszik, hogy a munkavállalók egyéb juttatásai drasztikusan csökkenni fognak. Az elemzés azzal számol, hogy a következő 5 évre a munkavállalói jövedelem mindössze 83 százalékát teszi majd ki a bér. Ebből levezetve 2023-ra 286 ezer forintos átlagos nettó keresetet kaptunk eredményül.

A portál szerint a két becslés közötti differencia nem arra enged következtetni, hogy a kormány rövid időn belül ennyivel kedvezőbbnek látná a bérek várható alakulását. Sokkal inkább arra utal, hogy

a jövőben a munkavállalói jövedelmen belül az eddigieknél nagyobb arányt fog képviselni a fizetés, vagyis az egyéb juttatások várhatóan egyre inkább háttérbe szorulnak.

Ilyen egyéb juttatásba tartoznak a pénzbeni mellett a természetbeni javadalmazások, melyeket a munkavállaló kap a munkavégzés ellenértékeként.