A tűzben meghalt kislány édesanyját mocskolja a Ripost

A tűzben meghalt kislány édesanyját mocskolja a Ripost

 

A kormányzati média legaljával viszonylag ritkán foglalkozunk, most azonban kivételt kell tennünk, mivel a MOM Parkban meghalt kislány édesanyjáról és családjáról egy minden elemében gyomorforgató, visszataszító anyagot közöltek.

A kollégának nehezen nevezhető ripostos betűvető a tragédiát követően megkereste a kislány édesanyját, aki a Facebookra feltöltött párbeszédben világossá tette: nem ad semmilyen interjút, sőt, ha bármi megjelenik róla, akkor beperli az újságot.

A szennylap munkatársa ráadásul úgy tett, mint aki segíteni akar, még ügyvédet is felajánlott, miközben a valódi cél nyilván a teljes lejáratás volt, lévén az erre fogékony olvasóközönség is erre szomjazik. 

A nő elutasító válasza nyilván nem akadályozta meg az ott dolgozókat abban, hogy egy szépen összeszedett, minden elemében lejárató és gyomorforgató anyagot hozzanak le a gyászoló anyáról és családjáról. 

Ripost

A bulvármédia bűzhödt világában persze ez megszokott: édesmindegy, hogy a leközölt anyag hány százalékban tartalmaz igazságot, a lényeg az eladott példányszám és a kattintás. És ilyenkor nem számít, hogy az, akiről írnak, élő pokoljáráson megy keresztül.

2018 őszén a hajléktalanok ellen hergeltek:

ripost

A közéletben járatos olvasók nyilván pontosan tudják, hogy a fideszes médiabirodalomban milyen feladatot tölt be a lap: veszélyesnek tartott ellenzéki politikusok vagy pártok egész pályás letámadása, megfigyelése, bemocskolása és hiteltelenítése.

Igen ám, csakhogy egy közszereplőnek többet is kell tűrnie, és lehetősége van magát megvédenie, akár a nyilvánosság erejével, akár a bíróságon. Ez a lap azonban ennél már jóval tovább ment, s az amúgy sem túl vaskos bulvármédia-szabálykönyvet kihajítva még a legelesettebbekbe is beletörli a közpénzből kitömött cipőjét.

Ne legyünk naivak. A szennyújságban ezt a szennyanyagot - nyilván névtelenül - lehozó emberszabású tökéletesen alszik éjszakánként.