Már az Állami Számvevőszék is az egészségügy alapos átszervezését sürgeti

Már az Állami Számvevőszék is az egészségügy alapos átszervezését sürgeti

Jelenlegi formájában nem tekinthető fenntartónak az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása - áll az Állami Számvevőszék legfrissebb elemzésében. A kormány iránti elfogulatlansággal egyáltalán nem vádolható szervezet rámutat:

a fenntartható működést a hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás, valamint az átlátható és hatékony gazdálkodás segítheti elő.

Az ÁSZ az erről szóló közleményében ismerteti: az Alaptörvény alapján mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, és ezt az állam – egyebek mellett – az egészségügyi ellátás megszervezésével segíti elő. Az egészségügy finanszírozása, mint elemzési téma jelentőségét és aktualitását az adja, hogy az egészségügyi rendszer és annak fenntarthatósága a magyar társadalom egészére, annak életminőségére közvetlenül hatással van.

A fideszes Domokos László által vezetett szervezet úgy látja: az egészségügyi ellátórendszer és finanszírozása folyamatosan működik, azonban a jelenlegi formájában nem tekinthető fenntarthatónak. 

"Sem az ellátás struktúráján, sem a finanszírozás szabályaiban nem történt olyan mértékű és léptékű változtatás, amelyet elsősorban a minőség- és költségmérés, a hatékonyság növelés követelményei, illetve ezek elemeinek finanszírozás rendszerébe történő beépítése indokolt volna."


- írja jelentésében az ÁSZ, a szervezet ugyanakkor azzal tompítja a megállapítást, hogy az általuk ellenőrzött kórházak "döntő többségének átláthatatlan gazdálkodása önmagában is kizárja, hogy a rendszert intézményi szinten fenntarthatónak lehessen tekinteni."

Menekülnek a magyarok a magánegészségügybe - csak épp egyre kevesebben tudják megfizetni | Alfahír

Egyre inkább elkülönül a gazdagok és a szegények ellátása Magyarországon, a százezer lakosra jutó kórházi ágyak aránya itt a legnagyobb, miközben itt halnak meg a legtöbben úgy, hogy az megelőzhető lenne. A többi közt ezek a sokkoló megállapítások szerepeltek a GKI Gazdaságkutató tanulmányában, ami Ausztria és a visegrádi országok ellátásával hasonlította össze a magyar egészségügy teljesítményét.

Az Állami Számvevőszék elemzése a kórházakat érintő ellenőrzési tapasztalatok és nyilvánosan elérhető adatok, információk alapján, közpénzügyi szempontból mérte fel és értékelte azokat a lényeges kockázatokat, változtatási irányokat, amelyek az egészségügyi rendszer és finanszírozás fenntarthatóságát befolyásolják. 

Az ÁSZ közpénzügyi megközelítéssel készült elemzése több felvetést is megfogalmaz a fenntarthatóság biztosítása érdekében:

- Az egészségügyi rendszer eredményesebb működését ösztönözheti a nyújtott ellátások minőségének mérése, és annak beépítése az egészségügyi finanszírozás szabályozásába, rendszerébe. A mért ellátási kiadások képezhetik az alapját annak, hogy az egészségügyi rendszert érintően hol szükséges a változtatás, vagy új irány bevezetése a fenntarthatóság érdekében.

- A hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás és az átlátható, illetve hatékony kórházi gazdálkodás segítheti elő a kórházi adósságállomány újratermelődésének megakadályozását és az évenkénti konszolidáció elkerülését, a fenntartható működés elérését.

- A tényleges vészhelyzeti esetekhez kapcsolódó ellátás folyamatos fenntartásának, finanszírozásának szükségessége vitathatatlan, ez kiemelt prioritást kell, hogy jelentsen.