Havi 300 ezres lakhatási támogatást kap Orbán új miniszterjelöltje, holott férje lakásával milliókat keresnek a turistákon

Havi 300 ezres lakhatási támogatást kap Orbán új miniszterjelöltje, holott férje lakásával milliókat keresnek a turistákon

Érdekes lakásviszonyokra bukkant a G7 az igazságügyi miniszternek jelölt Varga Judit háza táján.

A gazdasági portál leleplezte, hogy Varga házastársa, Magyar Péter, a Diákhitel Központ frissen kinevezett vezérigazgatója nem egészen a törvények szellemében járnak el, amikor a férfi budapesti lakását az Airbnb nevű, rövid távú kiadásra optimalizált honlapon hirdetik.

A 2016-ban felújított, és azóta folyamatosan kiadott ingatlannal nem az a probléma, hogy létezik és a házaspár turistáknak adja ki, amiből évente elég szép summát akasztanak. A lakáskiadás a miniszterjelölt vagyonnyilatkozatában is szerepel, ebből a szempontból akár teljesen szabályosnak is tűnhetne a dolog, ám van egy kis bökkenő:

Varga Judit 300 ezer forintos állami juttatásban részesül hivatali lakáshasználat címén.

A gazdasági portál emlékeztet, hogy a törvényi előírások szerint miniszterek és az államtitkárok részére jogosan lehet hivatali lakást biztosítani, ha Budapesten vagy vonzáskörzetében nincs lakásuk. Ez Varga esetében igaz is, mivel a vagyonnyilatkozata szerint Balatonhenyén vannak ingatlanjai.

Ugyanakkor a jogszabály szerint a lakástulajdonlásnál az állami vezető házastársának lakásviszonyait is figyelembe kell venni. Magyar Péter pedig nagyon is tulajdonosa a szóban forgó, V. kerületi ingatlannak. Csak, hogy világos legyen a helyzet:

a házaspár közösen adja ki turistáknak évi bruttó 4 millió forintért Magyar lakását, miközben a saját lakhatásukat állami pénzből fedezik.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda a G7 megkeresésére azt közölte, hogy a törvényi előírás az, hogy a megfelelő lakásviszonyok biztosítva legyenek (a törvény homályosan úgy fogalmaz, hogy a lakásviszonyt "figyelembe véve" járhat a támogatás). Érvelésük szerint pedig Magyar Péter lakása

egy 46 négyzetméteres, egylégterű ingatlan, ami három kisgyerek és két felnőtt számára nem ideális.

A cikk kifejti, hogy a tulajdoni lap alapján az ingatlan valóban 46 négyzetméteres, viszont az Airbnb-n 76 négyzetméteresként hirdetik, mivel egy 30 négyzetméteres felső szintet is kialakítottak a nagy belmagasságú lakásban. Az egyterűség pedig abból adódik, hogy 2016-ban – amikor még nyilván nem tudhatták, hogy később ez számíthat – éppen rövid távú kiadásra optimalizálták a felújítással.

A Miniszterelnökség érvelését egyébként a házaspár sem érezhette valami sziklaszilárdnak, mivel a G7 érdeklődése után nem sokkal megváltoztatták az Airbnb-profilt, melyen már csak Magyar Péter szerepel a lakás házigazdájaként, holott eddig Varga Judit is ilyen minőségben szerepelt az oldalon.

A sajtóiroda másik magyarázata a furcsaságra az volt, hogy Varga ezelőtt kilenc évig Brüsszelben élt, így saját budapesti ingatlannal nem rendelkezik. Ez amiatt visszás érv, mert Varga vagyonnyilatkozata alapján a külföldi távollét attól nem tartotta vissza, hogy Balatonhenyén férjével felépítsenek egy 195 négyzetméteres családi házat a brüsszeli évek alatt. Lakhatásra egyébként Brüsszelben sem kellett nagyon költeniük: Magyar Péter a házaspár brüsszeli évei alatt Magyarország Európai Unió Melletti Álladó Képviseleténél dolgozott, és ez idő alatt a jogszabályoknak megfelelően végig ingyen lakhattak a belga fővárosban, mivel erről a képviseletnek kell gondoskodnia.

A Miniszterelnökség arra a kérdésre nem válaszolt, hogy etikai szempontból mennyire tartják helyénvalónak, hogy egy államtitkár férje lakásának kiadásából jelentős bevételhez jut, miközben lakástámogatást igényel. A portál megjegyzi, hogy

a lakáskiadásból bejövő 4 millió forint adózás után nagyjából ugyanannyi lenne, mint az államtól egy évre kapott 3,6 millió forint.

A cikk azt is hangsúlyozza, hogy Magyar és Varga fizetése sem feltétlenül indokolja a lakástámogatás igénybe vételét, még ha az nem is szociális helyzethez van kötve. Az államtitkárok fizetése ugyanis tavaly május óta bruttó 1,3 millió forint, ami miniszterként Varga esetében még ennél is magasabb lesz:

az igazságügyi miniszteri poszttól búcsúzó Trócsányi László havi bruttó 1,7 millió forintot vitt haza.

Férje azonban még nála is jobban keres: Magyar Péter 2018 szeptemberétől az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) EU jogi osztályát vezette. Az MFB honlapján 2017-es a legfrissebb bérezési lista, az alapján egy igazgató alapbére havi 1,5 és 2,35 millió forint között mozog.

Magyar tavaly novemberben került be a Diákhitel Központ igazgatóságába, egy szintén 2017-es bérlista alapján ott havi 400 ezer forintot kap egy igazgatósági tag. Pár hete nevezték ki vezérigazgatónak, ezért a pozícióért a 2017-es lista alapján

havi 3,5 millió forintos alapbér jár.

Varga Juditot jelöli Orbán Viktor az igazságügyi tárca élére | Alfahír

Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, azt követően, hogy a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben. A Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár, Havasi Bertalan szerint Trócsányi László a magyar kormány jelöltje az év második felében megújuló Európai Bizottság hazánkat megillető biztosi tisztségére is.