Újból elkezdődött a bálnavadászat Japánban

Újból elkezdődött a bálnavadászat Japánban

Visszatértek a kikötőbe első fogásukkal a japán bálnavadász-hajók, miután a szigetország bejelentette, hogy újra megkezdi a kereskedelmi célú bálnavadászatot - írja a Euronews. 

Mint ismert: Japán tavaly decemberben bejelentette, hogy hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból.

Miközben folytatjuk a kereskedelmi bálnavadászatot, kutatásokat is végezünk. És ha úgy találjuk, hogy vannak még levadászható példányok, akkor annak megfelelően szeretnénk a kvótát emelni. Ha más, nagyobb vagy kisebb fajokat is találunk a csukabálnán túl, akkor azokra is szeretnénk vadászni

- nyilatkozta a bálnaszövetség elnöke, Kai Yosifumi.

Rengeteg kritika érte a bálnavadászat miatt Japánt, ahol egyébként régi hagyomány a nagytestű tengeri emlősök húsának fogyasztása.

Japán 1988-ban váltott az úgynevezett tudományos célú bálnavadászatra, decemberben azonban bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból, hogy folytathassa a kereskedelmi célú vadászatot.

A bírálók szerint a távol-keleti ország 1988 után egyszerűen tudományos kutatásnak álcázott kereskedelmi vadászatot folytatott, mivel az állatok húsa végül az üzletek polcaira és az éttermekbe került. 

Nemzetközi Állatvédők nemrégiben felszólították Brüsszelt, hogy próbáljon nyomás gyakorolni Tokióra.