Jogvédők: egészségügyi válsághelyzet lehet Veszprém megyében, akár kórházak is leállhatnak

Jogvédők: egészségügyi válsághelyzet lehet Veszprém megyében, akár kórházak is leállhatnak

Azonnal nyilvánosságra kell hozni, hogy megoldott-e a Veszprém megyei kórházak diagnosztikai laborháttere, és ha nem, még ma megoldást kell találniuk az egészségügyi szerveknek – közölte csütörtökön a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet.

Eközben az Újratervezés nevű, orvosokból álló csoport nyílt levelében szintén arról írt, hogy sürgősen biztosítani kell a betegbiztonság szempontjából kiemelkedő fontosságú szolgáltatást.

Veszprém megyében korábban nem látott egészségügyi krízis alakult ki, miután a Népszava hétfői cikke szerint a megyei Kormányhivatal alá tartozó mikrobiológiai laborszolgáltatás kórházakat kiszolgáló részlege július elsejével a sorozatos felmondások miatti munkaerőhiány következtében megszűnt.

Ez azt jelenti, hogy a megyei kórházak nem tudnak rugalmasan laborvizsgálatokat elvégezni, a lap pedig úgy tudja, a leállás óta Budapestre utaztatják a tenyészeteket, valamint a kórházfenntartó egy magáncéget ajánlott a kórházak figyelmébe, de még óriási a bizonytalanság – mindenesetre a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint az ellátás folyamatos.

A TASZ viszont emlékeztet: a jogszabályok értelmében nem működhet kórház laboratóriumi diagnosztikai háttér nélkül.

Mint a jogvédő szervezet írja, sem a megyei kormányhivatal, sem a tisztifőorvos nem árulja el, mi a pontos helyzet, csak szivárgó hírekből tudható, hogy az egész megye kórházi laborháttér nélkül maradt.

Ez mérföldkő a magyar egészségügyben: ilyen súlyos és ennyi embert érintő összeomlás eddig még nem történt.

Ráadásul nem váratlan eset történt, hanem a laborból folyamatosan fogytak a szakemberek, míg mostanra olyan kritikus lett a helyzet, hogy képtelen kiszolgálni a kórházakat.

A törvény egyértelműen fogalmaz: bármely olyan körülmény kialakulása, amely a gyógyintézet ellátási területéhez tartozó lakosság egészségügyi ellátását súlyosan és közvetlenül akadályozza,

egészségügyi válsághelyzetnek minősül.

A jogszabály azt is előírja, hogy minden kórház működésének alapvető feltétele, hogy rendelkezésre álljon laboratóriumi diagnosztika. Ha igaz, hogy pillanatnyilag Veszprém megyében egyetlen ilyen labor sincs, akkor a megyében egészségügyi válsághelyzet alakult ki.

Így nem szabad egyetlen kórháznak sem működnie, vagyis az összes kórházi ellátásra szoruló beteget más megyébe kellene irányítani, amit nyilvánvalóan lehetetlen megoldani

– írják.

Kitértek arra is, hogy a laboratóriumi diagnosztika leállása a kórházi fertőzések terjedésének is kedvez. Mivel az orvosok nem tudják pontosan beazonosítani, milyen fertőzéssel állnak szemben, széles spektrumú antibiotikummal próbálkozhatnak, aminek a hatása drasztikusan csökken a mind ellenállóbb baktériumokkal szemben. A Veszprém megyei egészségügyet ráadásul különösen megterheli a nyári balatoni csúcsszezon.

Perek is indulhatnak

Ha valóban leállt a laboratóriumi diagnosztika, az súlyosan sérti a betegek és az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók jogait is – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a betegek nem jutnak biztonságos ellátáshoz, az egészségügyben dolgozóknak pedig úgy kell végezniük a munkájukat, hogy az alapvető feltételek sem biztosítottak ehhez.

A nem működő diagnosztika miatt bekövetkező jogsértésekkel szemben mind a betegek, mind az egészségügyben dolgozók képviseletében indítható jogi eljárás, a TASZ pedig várja a jelentkezéseket.

Figyelmeztettek: ha nem sikerül azonnali megoldást találni, akkor nincs más lehetőség, mint hogy az ellátás nélkül hagyott kórházakat be kell zárni.