Több százan tüntettek az igazgató váratlan menesztése ellen Győrben

Több százan tüntettek az igazgató váratlan menesztése ellen Győrben

A diákok és a szülők is kiálltak Kiss Zoltán mellett vasárnap este a győri Apor-iskola előtt; az igazgató megbízását Veres András győri megyéspüspök a várakozásokkal ellentétben nem hosszabbította meg, így távoznia kell a posztról. A Kisalföld azt írja: az intézményt felvirágoztató egykori tanár miatt petíciót írtak a szülők, vasárnap este pedig több százan tiltakoztak menesztése ellen. 

"Ki kell állni az igazságtalanság ellen. Veszélyeztetve érezzük hagyományainkat, programjainkat, a vezetőség további tagjait és tanárainkat is"

– jelentette ki Kamrás István, a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont diákönkormányzatának elnöke a tüntetésen. Szerinte a Kiss Zoltán helyére kiszemelt utód, a csornai állami általános iskola vezetője nem képes átlátni intézményük bonyolult rendszerét.     

Az eseményen felszólalt Kiss Zoltán is, aki megköszönte a mellette való kiállást, és jelezte, kitüntetésnek érzi az összefogást.

"A fenntartó döntését tudomásul vettem. Remélem, egyszer majd megértem, hogy miért kellett ennek így történnie, mire volt ez jó"