Márki-Zay Péter ellenfele egy függetlenként induló miniszteri biztos lesz

Márki-Zay Péter ellenfele egy függetlenként induló miniszteri biztos lesz

Grezsa István miniszteri biztos hétfőn bejelentette, hogy megméretteti magát ősszel Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter ellenfeleként. Mindezt pár nappal azután tette, hogy a korábbi polgármester majd későbbi miniszter, Lázár János közölte, nem akar indulni a polgármesteri székért.

Grezsa István megjelenése nem azért érdekes, mert az ellenzéki összefogás ellenében akar szerepelni, hanem azért, mert

a Fidesz színei helyett függetlenként indul, pedig ő egy miniszteri biztos.

A bejelentésről a promenad.hu írt, a cikkben sokat idéznek a helyi önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Grezsától is, aki azt mondta jelölésének okáról, hogy „megszólította a szülőföld”, és mivel Lázár János „sikeres városvezetőként már bizonyított”, de mégsem pályázik, így eljött az ő ideje.

A nyilvánvalóan független jelölt egészen pontosan a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztosi címet viseli.