Megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását Irán

Az Egyesült Államok után Teherán is megszegi a több nagyhatalom által megkötött iráni atomalkut. Az MTI azt írja: a perzsa állam ezzel szeretné elérni, hogy a megállapodás többi résztvevője segítsen kivédeni az amerikai szankciókat. Az iráni külügyminisztérium az alku többi pontjának felfüggesztését is kilátásba helyezte, ha nem történik érdemi előrelépés az ügyben.

A tervbe vett intézkedések közt szerepel a többi között egy nehézvizes reaktor visszaalakítása, hogy képes legyen plutónium előállítására. Vasárnap Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes már bejelentette, hogy Irán megkezdi a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását.

Az iráni atomalkut még 2015-ben írták alá, több nemzetközi szervezet már a következő évben megállapította, hogy a perzsa állam tartja magát a szerződésben foglaltakhoz. A megállapodás célja az volt, hogy megakadályozza az iráni atomfegyverek kifejlesztését, ami úgy tűnt, sikerül is, de Donald Trump amerikai elnök megválasztása után felrúgta az egyezséget.