Győzelemmel kezdte a BL-selejtezőket a Fradi

Győzelemmel kezdte a BL-selejtezőket a Fradi

A Ferencváros 2-1-re legyőzte szerdán a bolgár Ludogorec gárdáját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első, budapesti mérkőzésén.

Intenzív letámadással kezdtek a bolgárok, amire a hazaiak gyors góllal feleltek: a 6. percben Lovrencsics beadására jó ütemben érkezett Nguen.

A folytatásban a két tizenhatos között lendületes mezőnyjáték zajlott, a kapuk nem forogtak veszélyben. A félidő közepétől egyre inkább a vendégek vették át az irányítást, majd a 31. percben egy hazai hibát kihasználva gólt lőttek. Ihnatenko passzolt rossz helyre saját térfelének középen, amiből a letámadó vendégek azonnal helyzetbe kerültek, és bár Tchibota lövését még védte Dibusz, de a leshatáron álló Swierczok már a kapuba lőtte a lecsorgót. A szünetig a hazaiak nem tudtak váltani, a Ludogorec pedig megelégedett az egyenlítéssel.

A második félidőben bátrabb és hatékonyabb támadójátékot vállalt fel a Ferencváros, ami előbb mezőnyfölényt, majd helyzeteket, a 65. percben pedig újabb vezető gólt eredményezett: Nguen lapos beadását Zubkov lőtte a bolgár kapuba.

Az addig kicsit kényelmes, kizárólag a saját térfelére koncentráló Ludogorec hátrányban azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. A vendégek előtt ismét adódtak helyzetek, de csak a hajrában tudták beszorítani a minőségi cserékkel frissítő hazaiakat, akik megőrizték egygólos előnyüket.

A visszavágót jövő szerdán rendezik Razgradban.

(MTI)