Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak

lakáspiac

Lassult a lakásárak emelkedésének üteme az  első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unió egészében is. A legnagyobb mértékben Magyarországon drágultak a lakások. 

Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint január-márciusban az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,0 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban, az előző negyedévhez képest pedig 0,3 százalékos emelkedést mértek. 
    
Az euróövezetben tavaly a második és a harmadik negyedévben még 4,8 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 4,6 százalékkal drágultak a lakások éves szinten, míg negyedéves összehasonlításban rendre 1,5, 1,6, majd 0,6 százalékos volt az emelkedés. 
    
Az unióban éves összevetésben a tavalyi második és harmadik negyedévben 4,6 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 4,5 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak. Az előző negyedévhez képest a második és harmadik negyedévi 1,6 százalékról az utolsó negyedévre 0,5 százalékra mérséklődött az éremelkedés üteme. 

Több mint tíz százalékkal lőttek ki az árak

A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Magyarországon ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11,3 százalékkal a lakásárak január-márciusban, majd Csehország következik 9,4 százalékkal. A harmadik helyezett Portugáliában 9,2 százalékkal drágultak a lakások. Csak egy országban csökkentek az árak, Olaszországban 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.
    
Negyedéves összehasonlításban is Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben, 3,7 százalékkal a lakások, majd Portugália (3,6 százalék) és Horvátország (3,5 százalék) következik. Csökkenést jegyeztek fel hat országban, a legnagyobb mértékűt, 4,2 százalékosat Máltán, majd Nagy-Britannia (1,3 százalék), Írország (1,0 százalék), Finnország (0,8 százalék), Olaszország (0,5 százalék) és Németország (0,3 százalék) következik. 
    
Az Eurostat jelentése egyedül Görögország adatait nem tartalmazza.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. december 15. | 10:51
Sebastian Kurz január elejére szeretne a Zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalások végére érni.
1
Sebastian Kurz január elejére szeretne a Zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalások végére érni.
Két és fél New York-i színészgeneráció életét mutatja be Michael McKeever vígjátéka, melynek hazai bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban volt. Mi is ott jártunk.