Civil jelöltet támogatnak az ellenzékiek Szentendrén

Civil jelöltet támogatnak az ellenzékiek Szentendrén

Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) polgármesterjelöltje mögé álltak be az ellenzéki pártok a Duna-menti városban. A politikai tömörülések abban is megállapodták, hogy az általuk delegált egyéni képviselőjelöltek ugyancsak ennek a civil egyesületnek a színeiben kerülnek fel a szavazólapokra. Mint Facebook-posztjában a TESZ fogalmaz, a közös indulásra azért van szükség,

mert veszélyben látják városuk jövőjét, és készek együtt, közös erőfeszítéssel cselekedni Szentendre kiszámítható és fenntartható fejlődéséért.

A polgármesterjelölt, Fülöp Zsolt 54 éves helyi vállalkozó, református presbiter, önkormányzati képviselő. 1986 óta él Szentendrén, ahol feleségével családi vállalkozásukat vezeti. Három gyermek édesapja. 2014-től az 5. számú választókörzet egyéni képviselője, a TESZ képviselőcsoportjának vezetője és a Szentendrei Önkormányzat Kulturális Bizottságának tagja. Mint fogalmazott, célja, hogy

együtt tegyük közösen új fejlődési pályára ezt a kivételes adottságokkal rendelkező, egyedi kisvárost, otthonunkat, Szentendrét.

Fülöp véget akar vetni annak a korszaknak, amely egyre gyorsuló ütemben szűkíti be Szentendre természetes és kívánatos fejlődési lehetőségeit. Azt írja, az elmúlt években

a városvezetés felelőtlenül szolgáltatta ki Szentendrét, és szolgáltatja ki mind a mai napig ingatlanügyleteken és beruházásokon meggazdagodó érdekcsoportoknak.

Az egyéni képviselőjelöltek szerint

a szentendrei polgárok most még dönthetnek úgy, hogy azonnal behúzzák a vészféket, és megállítják a felelőtlen és koncepciótlan városvezetési gyakorlatot, a lakópark építéseket, határt szabnak az ingatlanspekulációnak, a mértéktelen ingatlanfejlesztéseknek, továbbá környezeti értékeik, zöld felületeik elpusztításának, megcsonkításának.

Mint a civil szervezet írja, Fülöp Zsolt polgármesterjelölt augusztus 20-án kívánja bemutatni a szentendrei lokálpatriótáról, Ábrányi Emilről elnevezett városvédő, városszépítő és városfejlesztő programot, mely egy olyan tartalmi keret, amit a városlakókkal folyamatos párbeszédben, közösen kívánnak tovább formálni, gazdagítani azt. Éppen ezért elkötelezik magunkat a nyílt párbeszéd mellett, és várják a szentendreiek javaslatait, észrevételeit.