Mind a négy magyar klubcsapat győzelemmel kezdett Európában

Mind a négy magyar klubcsapat győzelemmel kezdett Európában

FK Zeta - Fehérvár FC 1-5

Az éppen aktuális nevén Fehérvár FC, közismertebben Vidi, a montenegrói FK Zeta otthonában kezdte az Európa Liga selejtezőit, és el is döntötte a továbbjutás kérdését, miután 5-1-re kiütötte a Zetát. 

Nego már a harmadik percben megszerezte a vezetést, a 12. percben duplázott, a 23. percben triplázott, közben Goranovic hozta a hazaiak egyetlen találatát. A második félidőben nem pörögtek túlságosan a csapatok, érződött, hogy ez már eldőlt, de a végén a Vidi feltette a pontot az i-re, kétszer is: Juhász a 87. percben szerzett fejesgólt, majd Huszti 93. perces zseniális szabadrúgása jelentette az ötödiket.

Nem akarom kitapétázni ennyi gólvideóval a cikket, de Huszti szabadrúgását tényleg érdemes megnézni:

Debreceni VSC - FK Kukësi 3-0

A DVSC szintén ma kezdte az Európa Liga selejtezőit, az első félidőben nem ők irányítottak, de a másodikban rúgtak hármat az albánoknak:

Háromgólos győzelemmel kezdte az Európa Ligát a Debrecen | Alfahír

A DVSC az albán FK Kukësit fogadta az Európa Liga első selejtezőkörének odavágóján, a magyar csapat megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra: 3-0-ra győztek. Az első félidőben inkább az albánok domináltak, kimaradt egy óriási helyzetük, amikor csak a kapufa mentette meg a Debrecent a vendégek vezetésétől.

Budapest Honvéd - Zalgiris Vilnius 3-1

A kispesti csapatnak 32 percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a litvánok ellen, Banó-Szabó jegyezte. A félidőben maradt ez az állás, a másodikban viszont kétszer is beköszönt a Honvéd: először az 55. percben N'Gog, majd a 69. percben Gazdag büntetőből rúgta a harmadikat. 

Gazdag a 85. percben már kihagyta a tizenegyest, a Vilnius a 92. percben szépített.

Ferencváros - Ludogorec Razgrad 2-1

A Fradi tegnap vágott bele a BL-selejtezőkbe, a Groupama Arénában kerekedtek felül a bolgár bajnokon:

Győzelemmel kezdte a BL-selejtezőket a Fradi | Alfahír

A Ferencváros 2-1-re legyőzte szerdán a bolgár Ludogorec gárdáját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első, budapesti mérkőzésén. Intenzív letámadással kezdtek a bolgárok, amire a hazaiak gyors góllal feleltek: a 6. percben Lovrencsics beadására jó ütemben érkezett Nguen.