Teljesült a Hableány matrózának kérése, hamvait a Dunába szórták

Teljesült a Hableány matrózának kérése, hamvait a Dunába szórták

Ezekben a percekben kísérik utolsó útjukra a tragédia magyar áldozatait.

15 hajóval kezdődött meg a Hableány kapitányának és matrózának temetése péntek 11 órakor a Dunán. A hajók a Margit hídnál álltak alakzatba, ahonnan észak felé haladtak tovább.

A kapitány esetében egyházi, a matróz esetében polgári búcsúztatást tartottak, ami a nyilvánosság kizárásával, a hajó belsejében történt, majd öt harangütést követően a matróz, Pethő János urnáját a vízbe helyezték az Újpesti vasúti hídnál. A 15 hajó törekedett a kereszt alakjának felvételére.

A matróz édesanyjának korábbi elmondása szerint fia annyira szerette a munkáját, hogy azt kérte, ha történik vele valami, a Dunába szórják a hamvait.

A  matróz kérésének teljesítése alatt a Halászbástya (a rokonokat szállító hajó) fedélzetéről a gyászoló rokonok és barátok virágszirmokat szórtak, majd három díszlövés dördült el. A kísérő hajók kürtszóval tisztelegtek elhunyt kollégáik előtt, majd egymás után indultak vissza a Margit híd irányába, ahol a baleset helyszínén az elhunyt dél-koreai turisták emlékére is koszorút bocsátottak a vízre.

A szertartást nagy tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe.

A búcsúztatás alkalmával elhangzott, hogy az 58 éves Lombos László gyerekkora óta a hajós pályára készült. Bejárta a világtengereket, ám igazán a Dunán érezte otthon magát. Tapasztalt, határozott kapitány volt és gépészként fokozott figyelemmel kísérte a rábízott járművek műszaki állapotát.

Pethő János a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát, ám a víz mindig vonzotta. Tervei között szerepelt, hogy hajóvezetői képzést követően, az ehhez szükséges szolgálati idő letelte után maga is kormányállásba áll.

A Hableányt üzemeltető cég úgy döntött, hogy a hajót nem hozzák helyre és nem eresztik többé vízre, hanem felajánlják, hogy emlékmű készülhessen belőle.

"Sem a műszaki állapota nem teszi lehetővé, de kegyeleti okból sem bocsátanánk újra vízre a Hableányt. Úgy látjuk, a hajó orra menthető, alkalmas lehet arra, hogy valamilyen formában egy emlékmű részeként akár kiállítsák. Mi ezt nem tehetjük meg közterületen, de ha véget ér a rendőrségi vizsgálat, szívesen átadjuk a kijelölt szervezetnek"

-mondta a Blikknek a cég szóvivője. Az emlékműről a kormány a dél-koreai féllel való egyeztetések után dönt majd.

A balesetben részes szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises pénteken a gyászszertartás alkalmából az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együttéreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival.

"Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat."

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast azonban még keresnek a hatóságok.