Elengedték az ámokfutó BMW-st

Elengedték az ámokfutó BMW-st

Még nem tudni, állt-e kábítószer hatása alatt. Nem volt ittas.

Elengedte a horvát rendőrség annak a BMW-nek a sofőrjét, aki két napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek – szemlézi az MTI a Jutarnji List című horvát napilap cikkét szombaton, a zágrábi rendőrségtől kapott információkra hivatkozva. Az újság úgy tudja, a 35 éves férfi ellene büntetőjogi eljárás folyik a baleset miatt.

Nem hivatalos információk szerint a hatóságok

annak a vér- és vizeletmintának az eredményére várnak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, kábítószer hatása alatt állt-e.

Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban.

Várják továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt,

valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat.

Telefonált a horvát BMW-s, aki belecsapódott a háromtagú magyar családba | Alfahír

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú gépjármű - számolt be a részletekről a helyi sajtó pénteken. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: egyikük sincs életveszélyben, állapotuk stabil.

A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A magyar család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor – a közzétett felvételek szerint – fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

A tragikus balesetről a térfigyelő kamera felvétele itt tekinthető meg (figyelem, megrázó felvétel!):

!(youtube-video://E5icXco7BEY)

Háromnegyed órát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves nőt, valamint nyolcéves fiukat. Válságos állapotban szállították őket kórházba. A legfrissebb sajtójelentések szerint bár mindhármuk sérülései súlyosak, jelenleg stabil az állapotuk.