Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort - értesült az Index 

A szocialista politikus az utóbbi időben több alkalommal is kritizálta a pártját és annak döntéseit, főként a rosszul sikerült EP-választás után. Szanyi a múlt héten már úgy nyilatkozott, hogy

az MSZP-t már csak a megmaradt pártvagyon érdekli.

Az utóbbi időben több etikai és fegyelmi eljárást is indítottak a politikus ellen. A visszahívást az MSZP sajtóosztálya meg is erősítette az Indexnek, a részletekről azonban a párt csupán annyit közölt, hogy a döntés jogerős.