Ellenzéki kerekasztalt alapítottak a magyar EP-képviselők

Ellenzéki kerekasztalt alapítottak a magyar EP-képviselők

A szocialista Ujhelyi István számolt be Facebookon arról, hogy a következő időszakban rendszeresen egyeztetni fognak egymással a magyar ellenzéki képviselők az Európai Parlamentben a Magyarországot érintő szakpolitikai kérdésekben.

Strasbourgban meg is volt az első ellenzéki kerekasztal az MSZP, a DK, a Momentum és a Jobbik EP-képviselőinek részvételével.

Frissítés

Gyöngyösi Márton lapunknak úgy nyilatkozott: egy informális beszélgetés zajlott arról, hogy adott esetben, ügyek mentén egyeztessenek a magyar ellenzéki képviselők, és egységes, közös álláspontot képviseljenek a Magyarországnak fontos ügyekben.

A Jobbik EP-képviselője azt is felvetette, ha már ügyek mentén történő egyeztetésről van szó, az egész magyarságot érintő kérdésekben a fideszes képviselőkkel is lehetne egyeztetni, ami például a román és a szlovák képviselőknél pártpolitikától függetlenül hagyományosan így működik.

Az ellenzéki párt politikusa úgy látja, hogy a magyar külpolitika tekintetében közös egyeztetésekre, és adott esetben egységes érdekérvényesítésre is szükség lenne. Azt azonban hozzátette, hogy ez eddig éppen a Fidesz belpolitikai kicsinyessége miatt lehetetlenült el.

Gyöngyösi az összmagyarság szempontjából fontos témaként említette például az autonómia és a Minority Safepack (kisebbségvédelmi kezdeményezés) ügyét.

Az ellenzéki pártok képviselői közül nem mindenki értett egyet Gyöngyösi kezdeményezésével, a Demokratikus Koalíció EP-képviselete élesen elhatárolódott attól, hogy a Fidesszel bármilyen témában és bármilyen módon egyeztessenek.

Tegnap az Európai Parlament megszavazta Ursula von der Leyent bizottsági elnöknek, a döntés után Strasbourgban beszélgettünk Gyöngyösi Mártonnal és Cseh Katalinnal.