Az összes magyar csapat továbbjutott az Európa Ligában

Az összes magyar csapat továbbjutott az Európa Ligában

Zalgiris-Honvéd

A Budapest Honvéd hazai pályán 3-1 győzte le litván ellenfelét, az idegenben lőtt gólnak köszönhetően érezhető volt, hogy szoros lehet a visszavágó, ami így is volt. Antal a 18. percben szerzett vezetést a Zalgirisnek, innentől kezdve elég lett volna egyetlen találat a litván továbbjutáshoz, de Lefkovits parádés teljesítményt nyújtott a kispestiek kapujában.

Kamber a 62. percben egyenlíteni is tudott, a vége maradt 1-1, összesítésben 4-2 a Honvédnak.

A második körben a jóval nehezebb ellenfélnek ígérkező román Universitatea Craiova vár a magyar csapatra.

Kukesi-Debrecen

Debrecenben 3-0-ra nyert a Loki, komoly verésbe kellett volna beleszaladniuk, hogy kiessenek. Ethemi viszont már a 17. percben megszerezte a vezetést az albánoknak, Szatmári az 58. percben egyenlített, a vége 1-1, összesítésben 4-1 a Debrecennek.

A Loki a következő körre lehetetlennek tűnő feladatot kapott, a Serie A-ban szereplő Torinóval fognak játszani.

MOL Fehérvár-ZETA

A magyar ezüstérmes az első meccsen 5-1-re ütötte ki a montenegrói gárdát, a visszavágó már csak formalitás volt, ez a mutatott teljesítményen is látszott, kocogós 0-0 lett az eredmény.

A Fehérvár következő ellenfele a liechtensteini, de Svájcban focizó Vaduz lesz.

Ezek az eredmények, hozzáadva a Fradi tegnapi továbbjutását a Bajnokok Ligája-selejtezőben, azt jelentik, hogy mind a négy magyar klubcsapat sikeresen abszolválta az első fordulót a nemzetközi porondon.