Legalább ezer állami fogorvos sztrájkol majd szeptemberben, ha nem lép a kormány

""
Illusztráció
Pixabay

Már ezer fogorvos csatlakozott a szeptember első két hetére tervezett munkabeszüntetéshez - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A sztrájkot még májusban, az évek óta alacsonyan tartott állami finanszírozás miatt hirdettek meg. Egy rendelőnek ugyanis havonta 850 ezer forintból kell kihoznia minden költséget, az eszközök beszerzésén felül az asszisztens és az orvos saját fizetését is ebből kell kigazdálkodni.

Dr. Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogorvos tagozatának elnöke az RTL Híradónak azt mondta: nőtt az elégedetlenség a két évvel ezelőtti munkabeszüntetéshez képest, amikor nyolcszázan szüntették be a munkát. A tiltakozást akkor praxisoknak kiutalt 3 milió forintos egyszeri támogatással próbálta elsimítani a kormány, ami hosszú távon viszont nem oldja meg a rendszerszintű problémát.

A szakma legalább 1,2 millió forintos havi finanszírozást szeretne a rendelőknek, annyit, mint amennyi a háziorvosi körzeteknek is jár. Ugyanakkor többször kért változásnak a 2020-as költségvetésben nincs nyoma: 32,89 milliárd forintot biztosít az állam jövőre is a fogorvosoknak. A finanszírozás felzárkóztatásához még 30 milliárd forint kellene a sztrájkot szervező fogorvos és a kamara elnöke szerint is.

Hermann Péter
Medicalonline
Hermann Péter az Alfahírnek arról beszélt, hogy már évek óta küzdenek a változásért és az elmúlt hónapokban az államtitkárság is elismerte, hogy jogos az igényük, konkrét ígéretet azonban nem kaptak, a költségvetésben pedig nem látszik a helyzet rendezéséhez szükséges pluszpénz.

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke szerint évek óta arra hivatkozva tartja fent az állam ezt a különbséget, hogy a fogorvosoknak pénzt kell kérniük a 18 és 62 év közöttiektől fogpótlás készítéséért, amivel plusz bevételhez jutnak.

A fogorvosi tagozat vezetője szerint az emelés leginkább a betegek érdeke lenne, a fogorvosok ugyanis „jól megvannak”, legfeljebb átmennek majd a magánegészségügybe, a közfinanszírozott ellátás pedig szép lassan kiürül. Júniusban 243 fogorvosi körzet állt üresen.
Lukács László György

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa szerint egyértelmű a helyzet: a kormány egész egyszerűen nem érdekelt a fogászati ellátás megfelelő finanszírozásában, mert a népszerűségük nem az egészségügy helyzetén múlik. Lukács László György az Alfahírnek azt mondta:

„Ha a választópolgárok elkezdenek tudatosan gondolkozni az egészségügyről, mint kormányváltó kérdésről, akkor lesz több pénz. Világosan látszik, hogy ezek a területek nem mozgatják meg a Orbán Viktor fantáziáját. Ellentétben a focival, kisvasúttal és Mészáros Lőrinc gyarapodásával.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy jelenleg is tárgyalnak az érdekképviseletekkel.