Lukácsi Katalin lesz az ellenzék polgármesterjelöltje Szolnokon

Lukácsi Katalin lesz az ellenzék polgármesterjelöltje Szolnokon

Lukácsi Katalin lesz Szolnokon a Jobbik, a Momentum és a helyi civilek közös polgármesterjelöltje ősszel - jelentették be az együttműködésben részt vevő erők képviselői a megyeszékhelyen. A KDNP-ből kiábrándult politikus a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországáért Mozgalom elnökségi tagja. A sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egységbe kovácsolja a szolnokiakat és a mostani vezetéssel szemben valódi fejlesztéseket indít.

"Én leszek az egyetlen női jelölt, aki megyeszékhelyen szállhat szembe a Fidesz korrupt rendszerével" - emelte ki Lukácsi Katalin az indulásáról tartott sajtótájékoztatón. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségében szerzett tapasztalatai szerinte sokat segítenek majd, ha megválasztják, ugyanis az országjárások során látott több mintaértékű kezdeményezést is, amely Szolnokon is megvalósítható.

"Szolnokot az elszalasztott lehetőségek városának látom, mintha nem foglalkozott vele a város vezetősége."

Lukácsi azt ígérte, hogy olyan beruházásokra költené a város pénzét, amelyek a szolnokiak mindennapjain, nem pedig a kormánypárt helytartóinak anyagi helyzetén javítanak.

Budai Lóránt, a Jobbik regionális vezetője azt hangsúlyozta a bejelentés után, hogy azért támogatják Lukácsi Katalint, mert a megyeszékhelynek pont egy ilyen, pártok felett álló civil jelöltre van szüksége. Arra is emlékeztetett, hogy az ellenzéki pártok tavaly másfélszer annyi szavazatot gyűjtöttek be a megyeszékhelyen, mint a Fidesz.

Lukácsi Katalin a Magyar Hang kérdésére arról beszélt, hogy az MSZP, a DK és az LMP megszakította velük a tárgyalásokat, de bíznak benne, hogy nem indítanak ellenjelöltet, mert azzal csak a kormánypártok malmára hajtanák a vizet.  

Lukácsi 2017-ben vált országosan ismertté, amikor kilépett a KDNP-ből. Nem értett egyet azzal, hogy a kormánypártok szembehelyezkedtek Ferenc pápával, de a Népszabadság bezáratása és a CEU-ügy vezetett el ahhoz, hogy távozzon a csak nevében keresztény törpepártból és a kereszténydemokrata politizálást függetlenként folytassa.

Szolnok polgármestere 2006 óta a helyi nyugdíjasokat "vénkurvázó" fideszes Szalay Ferenc, aki 1998 és 2002 között is betöltötte a tisztséget.

Csak helyi szinten akadályozzák a teljes összefogást

Lukácsi Katalin az Alfahírnek azt mondta, nem a pártok országos szervezetei, hanem a helyiek akadályozzák, hogy a teljes ellenzék beálljon mögé. Összesen 1-2, veteránnak számító szolnoki politikus miatt nem jött össze egyelőre a teljes együttműködés.

A képviselői körzetekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: van párthoz kötődő és civil jelültjük is, de mindannyian a Szolnoki Többség Egyesület színeiben indulnának. A lista azért nem végleges, mert abban bíznak, hogy augusztus végéig sikerül rendezni a helyzetet azokkal a pártokkal, amelyek egyelőre nem támogatják.

"Nem volt soha egység Radócz mögött"

Lukácsi a jelöltségéről azt mondta, a polgármesterjelölt-állítási tárgyalások elején az egyik tömb a jobbikos Csikós Attila mögött sorakozott fel, a másik oldalon viszont a helyi MSZP és az általuk támogatott korábbi alpolgármester, Radócz Attila "szinte semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó". Végül Csikós javasolta, hogy konszenzusos jelöltként érdemesebb lenne Lukácsi Katalint támogatni, ezután kérték fel a Momentummal és a Szolnoki Többség Egyesülettel közösen.