6 hektárnyi fát kell kivágni egy kerékpárút építéséhez

6 hektárnyi fát kell kivágni egy kerékpárút építéséhez

Csak a növények egy részét telepítik majd vissza.

Megkezdődött a Sándorfalvától Ópusztaszerig tartó kerékpárút építése, írja a Délmagyar, amihez első lépéseként mintegy 6 hektárnyi növényzet kell kiirtani a nyomvonal mentén.

A 17,6 kilométeres kerékpárút szinte egésze növényzettel benőtt területen fut, ezért a beruházás kirívó mértékű zöldterület-csökkentéssel jár majd.

"Az út menti fák és cserjék kivágása négy különböző területet érint"

– nyilatkozta a Délmagyarnak a kerékpárutat építtető konzorciumot vezető Csongrád Megyei Közgyűlés önkormányzati koordinációs alelnöke, volt sándorfalvi jegyző, Kovács Beáta.

"Van olyan szakasz, amely a Magyar Közút területén van. Innen a közúti igazgatósághoz szállítják el a faanyagot, hogy aztán azt szociális tűzifaként szétosszák a rászorulók között"

– mondta Kovács Beáta, majd hozzátette: Dóc és Ópusztaszer szakaszain erdőterületet érint a nyomvonal, amely többségében állami tulajdonban van.

Itt körülbelül 2 és fél hektárnyi erdőt vágnak majd ki az erdészeti hatóság engedélyével.

"Mivel a helyszínen nincs lehetőség a kivágott fák pótlására, ezekben az esetekben erdővédelmi járulékot kell fizetni. Ebből az összegből más területen zajló erdősítést támogatnak majd"

– fejtette ki a megyei közgyűlés alelnöke.

A sándorfalvai szakaszon önkormányzati területen halad majd át a kerékpárút, így ott a helyi jegyző engedélyével vágják ki a fákat, aki pótlási kötelezettségről is rendelkezett.

A város magasságában ugyanakkor egyes szakaszokon

erdőnek nem minősülő védett és Natura 2000-es területeket is érint a beruházás.

Itt a természetvédelmi hatóság járult hozzá az irtáshoz.

"Ezek a szakaszok nem minősülnek erdőnek, és főleg invazív fajok találhatók rajta. Vagyis kivágásuk összeegyeztethető a természetvédelmi célokkal, hiszen itt a füves élőhelyek védelmét kell megvalósítani"

– nyilatkozta Kovács Beáta.

A bozót- és cserjeirtás a három településen szintén nagyjából 6 hektárnyi területet érint. A növényzet kivágása után megkezdődik a tényleges útvonal kialakítása.

Fákat azonban csak két szakaszra ültetnek majd vissza:

  • a sándorfalvi I. dűlő keresztezésénél és
  • a Balástya–Dóc összekötő út keresztezése közelében kialakítandó kerékpáros pihenőhelyekre.

A beruházás a tervek szerint egy év múlva, 2020 júliusára készülhet el.