Békülni akar a Fidesz a német kormánypárttal

Békülni akar a Fidesz a német kormánypárttal

Próbálja rendezni a viszonyt a magyar kormány a Német Kereszténydemokrata Néppárttal (CDU) - írja a Népszava.

A Comói-tó melletti Cadenabbia városkába szervezett konferenciát július elején a Német Kereszténydemokrata Néppárthoz (CDU) tartozó Konrad Adenauer Alapítvány. A rendezvény hivatalosan a Deutsch-ungarischer dialog címet viselte, valójában azonban a Népszava információi szerint a Fidesz és a CDU között tavaly óta tartó úgynevezett „strukturált párbeszéd” egy újabb állomása volt.

Bebruárban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán korábbi miniszter járt Berlinben, akkor Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök is úgy vélekedett, hogy

„ami nem megy, nem kell erőltetni."

Most  Észak-Olaszországban Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő és Balog Zoltán képviselte a magyar kormánypártot. A Népszava szerint azonban most, a korábbiakhoz képest nyugodtabb légkörben tárgyaltak, de azért még mindig távol van a Fidesz attól, hogy elmondhassa: rendezte a vitás ügyeit a CDU-val.