327 milliárd forint megy jövőre sportra

327 milliárd forint megy jövőre sportra

A kormány a 2020-as költségvetésben 327 milliárd forintot szán a sportra, ami négyszerese a 2010-es összegnek, míg az idei évhez képest 24 milliárdos többletet jelent - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár két sportvezetőt idézett beszédében. A 2017-es, Budapesten rendezett vizes világbajnokságról a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke, Julio Maglione azt mondta, hogy az "minden idők legjobb vb-rendezése" volt. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke pedig a kedden véget ért vívó-világbajnokság kapcsán jelentette ki, hogy Budapest "mára vitathatatlanul a világ egyik legjelentősebb sportfővárosa lett".

"Az említett idézetek, dicsérő szavak is erősítik a kormánynak azt a szándékát, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot, hiszen további területeket generál, például gazdaság, turizmus, ezért befektetésként tekint a sportra"

- mondta Szabó Tünde, aki hangsúlyozta, idén közel 150 nemzetközi sporteseménynek ad otthont Magyarország, és emlékeztetett a legfrissebb döntésre, hogy 2017 után 2027-ben is vizes vb-t rendezhet a főváros. Hozzátette: a vb rangját növeli, hogy a következő budapesti vizes vb olimpiai kvalifikációs lesz.

"Azonban nemcsak a rendezésekre lehetünk büszkék, mert a sporteredményeink is nagyszerűek" - közölte a szakállamtitkár, aki gratulált a szerdán a 200 méteres pillangóúszásban világcsúccsal győztes Milák Kristófnak, valamint a kedden véget ért vívó-világbajnokság magyar érmeseinek.

"A mai sikeremberek közül az úszó Milák Kristóf 19, a vívó Siklósi Gergely 21, valamint utóbbi sporttársaként a vb-n nagyszerűen szerepelt Muhari Eszter 16 éves, azaz mindannyian benne vannak a 2013-ban indult sportágfejlesztési programban"

- tette hozzá.

Szabó Tünde a távolabbi események közül kiemelte a jövő évi Giro d'Italia Magyarországon rendezendő első három szakaszát, valamint a 2022-es férfi kézilabda Eb-t és 2023-as atlétikai vb-t.

"A magyar sportdiplomácia sosem volt ennyire erős, a nemzetközi szövetségek szívesen adják nekünk a világversenyeket. A cél továbbra is az, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk"

- fogalmazott.

Rengeteg pénzt fognak kapni az NB1-es klubok

A Magyar Labdarúgó Szövetség elküldte a kluboknak az új premizálási rendszert, az első osztályú bajnokság 12 csapata alanyi jogon kapni fog 350 millió forintot, a győzelmi pénz háromszorosára növekedik, minden egyes sikeres bajnoki mérkőzés után 10 millió forintot utal az MLSZ.