Budai luxusingatlanja miatt magyarázkodik a VI. kerületi polgármester

Budai luxusingatlanja miatt magyarázkodik a VI. kerületi polgármester

Kétszázmilliós budai villában él Terézváros fideszes polgármestere, Hassay Zsófia - állítja a Párbeszéd terézvárosi politikusa. Temesvári Szilvia szerint az nem derül ki a vagyonnyilatkozatokból, hogy Hassaynak miből volt pénze a luxusházra, ezért a kormánypárti politikus magyarázattal tartozik a választóinak. Hassay Zsófia a II. kerületi Bajnok utcában lakik egy 150 négyzetméteres kertes házban, amelyhez 688 négyzetméteres kert tartozik.

Temesvári szerint ez azért különös, mert Hassay tanulmányai befejeztével rögtön politikusnak állt, házastársa nincs és a vagyonnyilatkozatok alapján nem örökölt nagyobb összeget, más bevételei sem voltak. 2014-ben még egy 65 négyzetméteres lakása volt szintén a II. kerületben, valamint alig több mint 30 milliós megtakarítása.

A budai luxusingatlan 2017-ben szerepelt először Hassay vagyonnyilatkozatában, Temesvári szerint ez azt jelenti, hogy a fideszes politikus két év alatt gazdálkodta ki a látványos életmódváltást, amire viszont a fizetése nem lett volna elegendő.

Hassay: kampányfogás, rágalom, demagógia

Az érintett az Index megkeresésére azt mondta: a budai házat korábbi lakása eladásából, illetve megtakarításaiból vásárolta, az akciót pedig momentumos kampányfogásnak tartja. Hassay azt nem tudja, hogy mekkora az ingatlan pontos értéke, de az biztos, hogy ő 82 millió forintért vásárolta 2016-ban.

"A 2003-ban vásárolt 65 négyzetméteres társasházi lakásomat 2016-ban adtam el 48,5 millió forintért. A publikus vagyonyilatkozataimból kideríthető, hogy ebből és sok év megtakarításaiból vettem 2016-ban a mostani lakóingatlanomat 82 millió forintért."

A kormánypárti politikus úgy kommentálta az ingatlanjával kapcsolatos ellenzéki felvetéseket, hogy sok kampányt látott már, de az idei lesz a legegyügyűbb mind közül. 

Rogán volt a legnagyobb kókler, de ő is simán megúszta, hogy lebukott

Egy biztos: a Fidesz politikusaihoz több gyanús ingatlanügy köthető és ezek közül a legemlékezetesebb Rogán Antal propagandaminiszteré volt. Miután hazugságon kapták, össze-vissza irogatott a képviselői vagyonnyilatkozatába, mire sikerült pontosan bevallani, hogy mekkora luxuslakása van az egyik budai lakóparkban.

A Luxus Tóniként emlegetett politikus akkor sem, és azóta sem tudta megmagyarázni, hogy honnan volt pénze a több mint százmilliós ingatlanra. Következménye nem lett a hazudozásnak, mert a kormánypárti többségű mentelmi bizottság bevédte az elszámolni képtelen luxusminisztert.