Kitilthatják Orbánékat az Egyesült Államokból a Microsoft-gate miatt?

Kitilthatják Orbánékat az Egyesült Államokból a Microsoft-gate miatt?

A Hírklikk összeállítása szerint az Egyesült Államokban nem maradhat hosszútávú következmények nélkül a Microsoft és a magyar kormány gyanús üzletelése, melynek során a miniszterelnök veje, Tiborcz István komoly pénzekre tett szert az állami szoftverbeszerzéseken keresztül.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Microsoft magyarországi leányvállalatának mindössze 7,3 milliárd forintot kellett peren kívül kicsengetnie ahhoz, hogy nagyjából megússza a komolyabb korrupciós vizsgálódást, ám a történet ennyivel nem érhet véget az Egyesült Államokban.

A portál szerint a Microsoft-ügy ugyanis újabb bizonyítékként szolgálhat annak az eljárásnak a hivatalos megindításához, amelyet a Global Magnitsky Act alapján kezdeményezett a jobbközép értékeket képviselő Frontiers of Freedom alapítvány. Emellett újabb befolyásos amerikai támogatókat állíthat az eljárást kezdeményezők oldalára, köztük fontos szenátorokat is.

"A Microsoft-ügy nyomán két fronton is újból lépünk"

– közölte a Hírklikkel Radványi Miklós külpolitikai és biztonságpolitikai szakértő, a Frontiers of Freedom elnökhelyettese, aki tavaly márciusban szövegezett meg és juttatott el hivatalosan beadványt a Magnitsky-törvény értelmében az amerikai külügyminiszternek és igazságügyi miniszternek, amelyben

  • Orbán Viktor
  • Orbán Győző
  • Lévai Anikó
  • Tiborcz István
  • Lázár János
  • Rogán Antal
  • Polt Péter
  • Matolcsy György és
  • Mészáros Lőrinc

Egyesült Államokból való kitiltását, illetve az országban lévő vagyonának befagyasztását javasolta.

Radványi már készíti is az eredeti beadványhoz fűzött kiegészítést,

"hiszen a Microsoft-botrány újabb adalékkal szolgál a már korábban benyújtottakhoz".

A biztonságpolitikai szakértő szerint

"az amerikai hatóságoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a Polt Péter-féle magyar Legfőbb Ügyészség rendelkezésére bocsássanak minden, a magyar hatóságok által szükségesnek ítélt segítséget a nyomozás lefolytatásához".

A Hírklikk szerint a Frontiers of Freedom és Radványi személyesen készül tájékoztatni a Kongresszus, és kiemelten a Szenátus Igazságügyi Bizottságának – illetve más bizottságok – tagjait arról, hogy mi történik Magyarországon.

"Átadjuk az eredeti Magnitsky-féle beadványt, s mellé a most készülő – a Microsoft korrupciós botrányt is tartalmazó – kiegészítést"

– idézi a portál Radványit, aki elárulta, elsősorban az alábbi amerikai politikai szereplők támogatására számítanak az ügyben:

  • Lindsey Graham a Szenátus dél-karolinai elnöke,
  • Rand Paul, Kentucky állam szenátora, aki rendkívül aktív a nemzetközi korrupciós ügyek felgöngyölítésében, illetve
  • Ted Cruz texasi szenátor.

Radványi szerint, ha most nem is sikerül sikerre vinni a kezdeményezést,

"a Microsoft-ügy mindenképpen újabb adalék ahhoz, hogy el kell indítani a hivatalos vizsgálatot".

Hozzátette: ez "mindenképpen rátehet egy lapáttal".

Kitiltatnák Orbánékat Amerikából

Egy amerikai szervezet szerdán bejelentést tett Orbán Viktor és szűk köre ellen az emberi jogok megsértése és a korrupció miatt. A Frontiers of Freedom jobbközép szervezet elnökhelyettese, Radványi K. Miklós a Független Hírügynökségnek beszélt arról, hogy a következő személyekről tettek bejelentést: Radványi abban bízik, hogy a Magnitsky-törvény alapján vizsgálatot indítanak ellenük.