Vádemelés Gyárfás ellen: felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés

Vádemelés Gyárfás ellen: felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés

Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint Gyárfás Tamás, aki az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, és a sértett, Fenyő János között az "1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".

Hozzátették: a vádlott 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet.

1997 szeptemberében megbízott a gyilkossággal egy az éjszakai életből közismert személyt, aki azt 12 millió forintért vállalta, de miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt a terhelt megbízta Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette - az emiatt időközben jogerősen elítélt -  Josef Rohácot a sértett megölésére, aki 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, az autójában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel agyonlőtte.