Az iráni külügyér a Fehér Házba hivatalos

Az iráni külügyér a Fehér Házba hivatalos

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert a múlt hónapban meghívták a Fehér Házba, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel – számolt be az MTI a The New Yorker című hetilap cikke alapján.

Névtelenül nyilatkozó amerikai és iráni forrásokra, illetve egy bennfentes diplomatára hivatkozva a folyóirat pénteken azt írta, hogy Rand Paul republikánus szenátor közvetítő szerepet játszott a meghívás átadásában, amelyet hetekig tartó előkészületek előztek meg. Paul július közepén Irán New York-i nagykövetségén találkozott Zaríffal, aki az ENSZ-ben tett látogatást akkoriban.

A szenátor azt javasolta az iráni politikusnak, hogy személyesen ismertesse Trumppal ötleteit arra vonatkozóan, hogy miként lehetne kilendíteni a holtpontról az iráni–amerikai viszonyt és megnyugtatóan rendezni az iráni nukleáris kérdést.

A The New Yorker úgy tudja, hogy Paul – aki a szenátus külügy bizottságának tagja – az elnök jóváhagyásával ajánlotta fel Zarífnak a fehér házi látogatást.

Az AFP francia hírügynökség megkereste a Fehér Házat és az amerikai külügyminisztériumot, de egyelőre nem kommentálták az értesülést.

Zaríf azt válaszolta: Teherán beleegyezése szükséges ahhoz, hogy elfogadhassa a meghívást. A miniszter jelezte: attól tart, hogy látogatása tartalmatlan fotózás lenne csak. Az iszlám köztársaság vezetői pedig egyelőre nem adták áldásukat a találkozóra.

Az iráni–amerikai viszony azt követően vált feszültté, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuból, amelyben Irán nukleáris programja korlátok közé szorítását ígérte a szankciók feloldásáért cserébe. Washington ezt követően újra életbe léptette a felfüggesztett büntető intézkedéseket. Az atomalku felmondásának egyéves évfordulóján Haszan Róháni iráni elnök jelezte, hogy az iszlám köztársaság is fokozatosan eláll a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésétől. Az utóbbi hónapokban emellett különféle atrocitások történtek a Perzsa-öböl térségében.

A nyomás fokozásának jegyében Washington szerdán szankciókkal sújtotta az iráni külügyminisztert.

Ha büntető intézkedéssel sújtod a diplomatákat, gyengíted a diplomáciát

– reagált az intézkedésre a Twitteren Rand Paul szenátor.