Elutasította az UEFA a Craiova elleni óvást - a Honvéd fellebbez a döntés ellen

Elutasította az UEFA a Craiova elleni óvást - a Honvéd fellebbez a döntés ellen

Elutasította az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi és etikai bizottsága a Budapest Honvéd óvását, a bíró mellett robbantott petárda ellenére sem zárták ki a román Craiovát az Európa Ligából. A testület több órán át tárgyalta a beadványt, végül érvényben hagyták a pályán elért eredményt.

A bizottság azzal érvelt, hogy az óvás tárgyát képző jelenet, vagyis a bíró megdobása a hosszabbítás végén történt, és így nem volt érdemi befolyással a végeredményre. 

Este a Honvéd tulajdonosa, Mendelényi Dániel a Kossuth Rádióban arról beszélt: fellebbeznek a döntés ellen. Az UEFA írásban, nyolc oldalas levélben értesítette a klubot a döntésről, amellyel nem értenek egyet.

Mint mondta az indoklás ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt az egyik oldalon az UEFA azt hangsúlyozta, hogy "ilyen a futball", a játékosoknak meg kell szokniuk, hogy nyomás alatt játszanak, és végső soron nem volt senki veszélyben. Egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor - a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint - sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

A Budapest Honvéd már pénteken jelezte, hogy megóvja a csütörtöki Európa Liga-selejtezőt, ahol a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd a 0-0-ra végződött hosszabbítás után jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett. A mérkőzésen végig zúgtak a magyarellenes rigmusok, a csendőrség pedig burkoltan megfenyegette a mérkőzés lefújását fontolgató játékvezetőket, hogy nem tudják garantálni a pályán levők biztonságát, amennyiben a meccset idő előtt befejezik. A tizenegyespárbaj a Craiova továbbjutását eredményezte.

Nem lehet elmenni a magyarellenesség mellett

Még a döntés előtt a Külügyminiszterhez fordult Sneider Tamás. A Jobbik elnöke arról kérdezi Szijjártó Pétert, hogy milyen diplomáciai következményei lesznek a magyarellenes tombolásnak. A politikus Facebook-oldalán emlékeztetett, a többi közt „Döglött magyar a jó magyar!” rigmust skandálták a román soviniszták. Azt kifogásolja:

"Magyarország Külügyminisztériuma egyelőre hallgat, a Jobbik következetesen képviselt alapelve ugyanakkor az, hogy a magyarellenesség egyetlen megnyilvánulása mellett sem mehetünk el szó nélkül."