A kormányközeli kutatóintézet mérése szerint erősödött a Jobbik, gyengült a DK

A kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb pártpreferencia-adatai szerint a teljes népesség körében a 41 százalékpontos támogatottsággal bíró Fideszt a Jobbik és a Demokratikus Koalíció követi 7-7 százalékkal, mögöttük a Momentum 6, az MSZP-P szövetség pedig 5 százalékon áll.

Nézőpont Intézet

A választókorú lakosság, biztos pártválasztó körében, egy most vasárnap esedékes választáson 52 százalékot szereznének a kormánypártok, ami szinte teljesen megegyezik az EP-választáson elért eredményükkel.

A Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom egyaránt 11-11 százalékpontos eredményt érnének el listán, ami előbbi esetében majd 5 százalékos visszaesés az európai parlamenti választásokon való szereplésükhöz képest.

A Jobbik támogatottsága viszont épp ellenkezőleg, emelkedni látszik és 9 százalékponton áll,

míg áprilisban csupán 6,44 százalékkal egy képviselőt tudott kijuttatni az Európai Parlamentbe.

Az MSZP–P szövetségnek és az LMP-nek azonban nem sikerült változást elérnie, mindkettő stagnál. Előbbi a biztos szavazók esetében 7, utóbbi 3 százalékon áll.

A zöld párttal együtt a szintén három százalékon álló Mi Hazánk Mozgalom és a 4 százalékra feljövő Magyar Kétfarkú Kutyapárt sem érné el a mandátumszerzést jelentő 5 százalékos küszöböt.