A gyilkossági ügyben érintett Gyárfást nem engedték lemondani az úszószövetségek

A gyilkossági ügyben érintett Gyárfást nem engedték lemondani az úszószövetségek

Nem fogadta el sem a Nemzetközi Úszószövetség, sem az Európai Úszó Liga Gyárfás Tamás lemondását, míg a bíróság meg nem állapítja bűnösségét.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy miután az ügyészség gyilkosságra való felbujtással vádolta meg Gyárfás Tamást, a sportvezető felajánlotta lemondását a Nemzetközi Úszószövetségnél (FINA) és az Európai Úszó Ligánál (LEN) meglévő tisztségeiről. A két szervezet vezetője, Cornel Marculescu, a FINA igazgatója és Paolo Barelli, a LEN elnöke a lapnak azt hangsúlyozták, hogy amíg az ügyben bírósági döntés nem születik, addig nem fogadják el Gyárfás lemondását. Mindkét vezető az ártatlanság vélelmével indokolta álláspontját.

Az ügyben megkeresték Gyárfás Tamást is, aki kérdésükre közölte, a vádemelés napján mind a FINA-igazgató, mind a LEN-elnök felhívta telefonon, és támogatásukról biztosították.

Mint korábban megírtuk, a Fővárosi Főügyészség nemrég felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Gyárfás Tamás ellen.

A vádirat szerint Gyárfás, aki az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, és a sértett, Fenyő János között az "1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki". Hozzátették: a vádlott 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet.

1997 szeptemberében megbízott a gyilkossággal egy, az éjszakai életből közismert személyt, aki azt 12 millió forintért vállalta, de miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt Gyárfás megbízta Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette - az emiatt időközben jogerősen elítélt -  Josef Rohácot a sértett megölésére, aki 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerületi Margit utcán a piros lámpánál, az autójában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel agyonlőtte.