Végrehajtás alá került a Haladás

Végrehajtás alá került a Haladás

Komoly bajba kerülhet az NB I-ből kiesett Haladás. A nyugat.hu ugyanis a cégközlöny alapján azt írja, végrehajtási eljárást indított a NAV a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. ellen.

A végrehajtást július 29-én rendelték el, és augusztus 2-án küldték ki az értesítést.

A lap úgy tudja, a csapatot működtető kft-nek közel százmilliós adótartozása volt, ezt nem sikerült egyben kifizetni, de a licenc megszerzéséhez elég volt az is, hogy megállapodjanak az adóhatósággal.

Azt írják, a törlesztésnél ütemezett részletfizetésben egyeztek meg, és valószínű, hogy az előírt ütemtervet nem sikerült tartaniuk, ezért adta ki a NAV a végrehajtási határozatot.