Kolozsváron szobrot állítottak a román tábornoknak, aki '19-ben végigrabolta, verte és gyilkolta a fél országot

George Mardarescu

Gheorghe Mărdărescu szobrát a magát előszeretettel "multikulturális intézménynek" nevező  Babeș-Bolyai Tudományegyetemen állították fel szerdán – írja az erdely.ma. 

Mărdărescu az I. világháborúban a román hadsereg tábornoka volt, 1919 áprilisától pedig az erdélyi hadsereg parancsnoka.

Augusztus 4-én az ő vezetésével vonult be a román hadsereg Budapestre, majd nyomult előre egészen Győrig. 

Amikor a Tanácsköztársaság a románok kardjába dőlt - 100 éves a kommunista katonai összeomlás

1919. július 30-ának hajnalán a román hadsereg, a párizsi békekonferencia határozott tiltása ellenére, átlépte az addig állóharcban tartott Tisza folyó vonalát. A Vörös Hadsereg tíz nappal azelőtt indított, majd az ellenséges ellentámadás következtében július 26-ára teljesen összeomló támadását követően a megszálló csapatok elhatározták: a szövetséges hatalmak tiltása ellenére leszámolnak a Magyarországgal.

A tábornok felelősnek tekinthető számtalan véres incidensért, tömeggyilkosságért és Magyarország módszeres kifosztásáért. Becslések szerint mintegy 30-40 ezer vagonnyi rablott értéket vittek ki az országból, a megszállás 1,5-3 milliárd aranykorona kárt okozott.

Megpróbálták kifosztani a Nemzeti Múzeumot is, ezt végül Harry Bandholtz amerikai tábornok akadályozta meg. 

A román hadsereg kifejezetten kegyetlenül bánt a civil lakossággal, mindennaposnak számítottak a brutális büntetések, például a botozás. Mărdărescu katonái

Köröstárkányban 91, Hódmezővásárhelyen 56, Apátfalván 42, Szentesen 18, Kisnyégerfalván 17 magyart mészároltak le,

de szinte minden megszállt településre jutott egy gyilkosság, rablógyilkosság, vagy nemi erőszak. 

Botozás
Román katonák egy magyar parasztot botoznak a Tiszántúlon

A szerdai kolozsvári szoborállítás alkalmával többek között a Román Akadémia elnöke és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan-Aurel Pop, Gabriel Leș honvédelmi miniszter, Kolozsvár főpolgármestere, Emil Boc, illetve Ioan Aurel Cherecheș, Kolozs megye prefektusa tisztelgett Gheorghe Mărdărescu és az 1919-es tömeggyilkosok és rablók emléke előtt. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss