A házi állatok védelmének érdekében, tűzijáték helyett fényjátékkal ünnepli az új évet Prága

A házi állatok védelmének érdekében, tűzijáték helyett fényjátékkal ünnepli az új évet Prága

A hagyományos tűzijáték helyett fényjátékkal fogják ünnepelni az új év eljövetelét Prágában - döntött a cseh főváros önkormányzata e heti rendkívüli ülésén.

A rendezvény rendkívül népszerű volt a helyiek és a kilátogató turisták körében is, azonban mindig számos problémát okozott a lakosság egy másik részének, elsősorban az idősebbeknek és különösen kedvezőtlenül érintette a lakosok által nagy számban tartott házi kedvenceket, főleg a kutyákat és a macskákat.

Az önkormányzat bejelentette, hogy az újévi fényjáték megrendezésére pályázatot ír ki. A várható költségeket mintegy kétmillió koronára (26 millió forintra) becsülik. A 2019 január elsején megrendezett tűzijáték, amelynek tematikája az 1989 novemberi bársonyos forradalmat idézte, a sajtó szerint 1,7 millió koronába került.

 Prágában egyébként a kisebb-nagyobb tűzijátékok és általában a különféle pirotechnikai eszközök használata év közben is nagyon gyakori. Az önkormányzat jelezte, hogy a jövőben mindezt a lakosság éjszakai nyugalmának megőrzése érdekében szabályozni fogják.