Szélsőséges időjárás várhatja a kajak-kenusokat a tokiói olimpián

Szélsőséges időjárás várhatja a kajak-kenusokat a tokiói olimpián

Kánikula, magas páratartalom és szélerőművek fogadták a tokiói olimpia kajak-kenus, valamint evezős versenyszámainak otthont adó pályán a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) terepszemlét tartó szakembereit.

Boros Gergely szakmai igazgató, valamint ifj. Foltán László szakágvezető a szövetség honlapjának elmondta: azzal a céllal mentek Tokióba, hogy pont egy évvel az olimpia előtt feltérképezzék a pályát, valamint annak közvetlen környezetét, és az eddigi tapasztalataik vegyesek.

"Szeles, lötyögős a pálya, és nagyon meleg van"

- közölte Boros Gergely. Hozzátette, hogy napközben körülbelül 35-36 Celsius fokos a kánikula, amelyhez 90 százalékos páratartalom társul. A pálya mellett szélerőművek dolgoznak, ami jelzi, arrafelé olyan gyakorisággal és erővel fúj a szél, hogy azt érdemes kihasználni.

A tokiói pálya környékét 2018 őszén már feltérképezte a Hüttner Csaba szövetségi kapitány vezette, versenyzőkből és edzőkből álló magyar küldöttség, de a létesítmény akkor még nem volt kész. A pályát azóta átadták, jelenleg az ifjúsági evezős vb zajlik rajta - magyar résztvevőkkel -, amelyen megfigyelőként részt vesz korábbi világbajnok kajakos Boros Gergely és a vb-ezüstérmes kenus Foltán László.

Foltán László kiemelte, hogy az uralkodó szélirány a jobbos, és általában hátulról vagy oldalról fúj.

"Hoztuk a lapátunkat, tervezzük, hogy vízre is szállunk Boros Gergellyel, hogy minél több információnk legyen a pályáról."

A két korábbi versenyző több vízmintát is vett: így az MKKSZ magyarországi laborban tudja majd bakteriológiai szempontból ellenőrizteti a pálya, a tokiói csapvíz, valamint a helyi ásványvizek tisztaságát. Boros Gergely és Foltán László nemcsak a víz, hanem az ételek minőségét is "vizsgálja", de azt a helyszínen.

"Igyekszünk mindent végigkóstolni a csapatszállásnak kijelölt hotelben, és annak közvetlen környezetében is. Ilyen szempontból egyébként jók a tapasztalataink, kiválóak a higiéniai körülmények, az ételek között pedig könnyű olyat találni, ami az európai ízlésnek megfelel"

- hangsúlyozta Boros Gergely.

Kifejtette: a magyar csapat szállása minden szempontból jó választásnak tűnik, hiszen autóval 10-12 percre van a pályától, a közelében pedig gyógyszertár, és mindenféle üzlet, köztük barkácsbolt is van, utóbbi a hajók szervizelése miatt lehet fontos.

A magyar válogatott néhány tagja szeptember közepén, a szokásoknak megfelelően előolimpián, vagyis kajak-kenus tesztversenyen vehet részt Tokióban, amelyen kipróbálhatja élesben a pályát, valamint benyomásokat szerezhet annak környezetéről is.

Az elszálló költségek ellenére is időben kész lehet Tokió a nyári olimpiára

További érdekesség volt, hogy az egyik legnagyobb szponzor, a McDonalds, üzleti stratégiájára hivatkozva visszamondta szerződését, a határidő lejárta előtt 3 évvel. Tokióban így már nem lesz ott az gyorsétteremlánc. A McDonalds és a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) együttműködését korábban több élelmezéssel foglalkozó szervezet is támadta, mivelhogy „szemét kajákkal" árasztották el a 2016-os riói olimpiát is.