Közgazdászprofesszor: Orbán 56 éves, de ez a szám a történelemben nem csak születésnapot jelöl

Közgazdászprofesszor: Orbán 56 éves, de ez a szám a történelemben nem csak születésnapot jelöl

Inotai András szerint a „gazdaságvédelem” jelszava ideig-óráig még elleplezi a súlyos szerkezeti problémákat és a társadalom egyre nyomasztóbb tudati elmaradottságát.

Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója interjút adott a Népszavának, szó esett: az amerikai-kínai vámháborúról, ennek világgazdasági hatásairól, továbbá az európai gondokról is, mint például a német autóipar gyengélkedéséről, ami közvetlenül érintheti a magyar gazdaságot is.

Inotai András szerint súlyos hiba volt az ezredforduló után egyoldalúan az autógyártásra és annak beszállítói hálózatára építeni a magyar gazdaság növekedését. Hozzátette: a német autógyártás és a technológiai váltás súlyos gondokat okozhat a hazai gazdasági növekedésben és a munkaerő piacon egyaránt. Egyéb innovatív és versenyképes vagy azzá tehető ágazat hiányában pedig nem jött létre több lábon álló termelési szerkezet, ami például az autóiparban felszabaduló képzett munkaerőt fel tudná szívni. „Nem beszélve arról, hogy fékezni tudná a kivándorlást” – jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy a kis és közepes vállalkozások sem alkalmasak a fölöslegessé váló munkavállalók alkalmazására az elmúlt évek durva gazdaság-, társadalom- és oktatáspolitikai hibái miatt.

„Jó részük versenyképtelen, legföljebb túlélésre játszik, vegetál”

- jelentette ki Inotai András.

A munkaerő hazai mobilitását erőteljesen fékezi a lakáspolitika, mert egyetlen kormányzat sem fordított figyelmet bérlakás építési programokra, és jószerivel csak az ingatlan tulajdonszerzést támogatták, ez történik ma is – hívta fel a figyelmet.

„Jelentősek a régiók közötti lakásár és bérleti díj különbségek. Észak- vagy Dél-Kelet Magyarországról szinte lehetetlen a dunántúli nagyvárosokba költözni, mert egy ház áráért esetleg egy társasházi lakásra sem telik. A bérleti díj pedig elviheti az akár magasabb fizetés nagy részét is”

- fejtette ki a közgazdászprofesszor.

A magyarországi munkaerő-mobilitás szinte teljesen befagyott, miközben a multicégek támogatására az elmúlt tíz évben elköltött milliárdok töredékéből lehetett volna kiépíteni – többek között - egy szociális bérlakás-hálózatot, illetve támogatni lehetett volna a bérlakásépítést és -bérlést az ország különböző régióiban – véli Inotai András.

Azt is elhibázottnak tartja, hogy a gazdaságpolitika döntően a multikra és az ingatlanpiacra építi a növekedést, ami egyre kevésbé fenntartható. 

„Ha kipukkad az ingatlanpiac, annak drámai következményei lesznek. A mesterségesen létrehozott új »vállalkozói« rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről”

- figyelmeztetett.

A közgazdászprofesszor szerint normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is - nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. „Ez az előszobája egy bankcsődnek” – szögezte le, majd úgy fogalmazott: 

„Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.”

Inotai András értelmezhetetlennek tartja az Orbán Viktor tusványosi beszédében bejelentett „gazdaságvédelmi programot”, mivel az elmúlt közel tíz évben az egymást követő Orbán-kormányoknak csak hatalmi politikája volt, amiben a gazdaságpolitika alárendelt szerepet játszott és játszik most is, illetve nem derült ki a kormányfő szavaiból, hogy kitől, vagy mitől kell megvédeni a gazdaságot.

„Azt sem tudhattuk meg, hogy a gazdaságnak mely részét kell megvédeni: a tőkét, a bankszektort, a munkavállalókat, a fogyasztókat, a fizikai vagy társadalmi környezetet?”

Inotai András szerint a „gazdaságvédelem” jelszava ideig-óráig még elleplezi a súlyos szerkezeti problémákat és a társadalom egyre nyomasztóbb tudati elmaradottságát, de leginkább azt, hogy a túlnyomórészt uniós forrásokra építhető és történelmi távlatban is páratlan modernizációs eséllyel az elmúlt közel egy évtized nem tudott élni.

„Ennek a hosszútávú következményei már most egyre világosabban kezdenek láthatóvá és érezhetővé válni. Hogy ezt a lakosság mikor ismeri fel, és milyen lesz a reakciója, az kiszámíthatatlan. Orbán Viktor most 56 éves. Ez a szám a magyar történelemben nem csak születésnapot jelöl”

- fogalmazott a közgazdászprofesszor.

 

Inotai professzor: "színtiszta nemzetgyilkosság", amit a Fidesz művel

Az MTA Világgazdasági kutatóintézetének volt vezetője a Zoom.hu-nak nyilatkozva felhívja a figyelmet: a globalizáció "egyre nehezebben megérthető és követhető léptékkel" gyorsul, a folyamat "relatív vesztesei" pedig egyre többen vannak. A kutató szerint hiába erős és gazdag egy-egy ország viszonylag, ha lakosságának tekintélyes része úgy érzi, rosszabbul megy a sora.