Álarcban gyakorlatozik egy szlovéniai félkatonai szervezet a horvát határtól nem messze

Álarcban gyakorlatozik egy szlovéniai félkatonai szervezet a horvát határtól nem messze

Vannak, akik szerint a Stájer Gárda "legalább tesz is" valamit az országért a migráció felerősödése közepette.

Mindössze húsz kilométerre a szlovén-horvát határtól ismét gyakorlatozik a Stájer Gárda szlovéniai szervezet - közölte a Jutarnji List című horvát napilap szombaton.

A lap szerint Szlovéniában (jobboldali) félkatonai szervezetnek tekintett Stájer Gárda azután kezdte meg újra ténykedését, hogy a börtönből kiengedték vezetőjét, Andrej Siskó – olvasható az MTI hírösszefoglalójában.

A maribori fellebviteli bíróság idén tavasszal nem jogerősen nyolc hónap börtönre ítélte a Stájer Gárda alapítóját és vezetőjét - a név a történelmi Stájerország régióra utal, amely a jelenlegi osztrák-szlovén határ két oldalán terült el - az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére való felbujtásért. Sisko végól hat hónapot töltött a börtönben.

A horvát lap szerint a milícia most sokkal óvatosabb, mint korábban, nem közöl fényképeket a lőfegyverrel gyakorlatozó embereiről, és nem bírálja nyíltan a migránsokat.

A Delo című szlovén napilap nemrég riportot készített a Stájer Gárdáról. Andrej Sisko akkor a lapnak nyilatkozva tagadta, hogy félkatonai alakulat lennek, hanem úgy fogalmazott, hogy a gárda önkéntesek egy csoportja, amely katonai kiképzést kap az

„elkerülhetetlen konfliktusok kezelésére”.

A szlovén lap beszámolója szerint magánterületen, a kelet-szlovéniai Podcetrtek közelében, mindössze húsz kilométerre a szlovén-horvát határtól 45 álarcos és olívazöld egyenruhát viselő férfi gyakorlatozott. Sisko a háromnapos táborozást bejelentette a rendőrségnek és engedélyt is kapott rá.

Az újság arról is írt, hogy bár a kormánypárti politikusok, valamint a Ljubljanában élők elítélik és elfogadhatatlannak minősítik a gárda tevékenységét, húsz kilométerre a fővárostól már más a helyzet. Ott már az értelmiségiek is elfogadóan viszonyulnak hozzájuk, úgy ítélik meg, hogy "legalább valaki tesz is" valamit az országért a migráció felerősödése közepette.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. A horvát-szlovén határon mindennaposak a határsértések.

 

Stájer Gárda néven alakult fegyveres csoport miatt aggódik a szlovén nagypolitika

Az elmúlt napokban számtalan fotó és egy videó járta be a szlovén közösségi médiát, símaszkos, láthatóan fegyveres, nagyjából terepruhába öltözött férfiaktól, akik a természet lágy ölén masíroznak, majd szabályos katonai alakzatban szolidan eláznak egy erdei tisztáson. A szlovén média "radikális szélsőségesekről" ír, a nagypolitika aggódik, a csoport vezetője szerint pedig szó sincs paramilitáris szervezkedésről.