Letartóztatták az ukrán állampolgárságú rákospalotai gyilkost

Letartóztatták az ukrán állampolgárságú rákospalotai gyilkost

Elrendelte a rákospalotai gyilkosság ukrán állampolgárságú gyanúsítottjának letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel. Azt írták, a gyanú szerint

az ukrán állampolgárságú férfi vasárnap egy XV. kerületi házban késsel legalább nyolcszor megszúrta az ott tartózkodó sértettet. Az 51 éves férfi a helyszínen meghalt.

A gyanúsítottnak Magyarországon nincs bejelentett tartózkodási helye, munkaviszonya, jövedelme, a gyilkosság után azonnal elhagyta Budapestet, és menekülés közben a késtől is megszabadult. A férfit a hatóságok a magyar–ukrán határon fogták el.

A bíróság szerint

a szökés veszélye mellett fennállt volna a lehetősége annak, hogy a gyanúsított bizonyítékokat semmisít meg, illetve befolyásolja a tanúkat.

A végzést minden érintett tudomásul vette, az véglegessé vált – áll a közleményben.

A rendőrség hétfői tájékoztatása szerint a gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A bizonyítékok szerint a bűncselekmény éjszakáján három ukrán állampolgár hagyta el a XV. kerületi házat, emiatt körözést adtak ki ellenük. Nem sokkal később – ötödmagukkal – egy ukrán rendszámú gépkocsiban kilépésre jelentkeztek Lónyánál. A három embert ekkor fogták el. Kiderült, hogy közülük csak a 21 éves H. Róbert gyanúsítható a gyilkossággal, őt őrizetbe vették, a másik két férfit tanúként hallgatták meg.

A rendőrség azt is közölte, hogy az ukrán állampolgárok körülbelül egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott gyilkosságba.

Beismerte tettét az ukrán állampolgár, aki Rákospalotán gyilkolt

Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Csécsi Soma elmondta: a rendőrségre vasárnap reggel érkezett a mentőktől bejelentés, hogy egy 51 éves férfi holttestére bukkantak a XV.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tegnap arról számoltunk be, a Magyarországon tartózkodó bevándorló ukrán állampolgárok száma a korábbi évek 6-7 ezer után már meghaladta a 24 ezret.

Négy év alatt négyszeresére ugrott a hazánkban tartózkodó ukrán állampolgárok száma

A Magyarországra érkezett bevándorlók többsége nem hagyja el Magyarországot, és huzamosabb ideig tartózkodik hazánkban - ez a következtetés vonható le a KSH által közzétett adatokból. Idén év elején csaknem húszezerrel több külföldi tartózkodott az országban, mint egy évvel korábban, az ide érkezett ukrán állampolgárok száma pedig megnégyszereződött.