Újabb drágulás jöhet: ezúttal az őszi kalászos vetőmagokon a sor

Újabb drágulás jöhet: ezúttal az őszi kalászos vetőmagokon a sor

Enyhén emelkedhet az őszi kalászosok vetőmagjainak ára, többek között az előállítási költségek növekedése miatt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint.

Takács Géza, a szervezet elnöke közleményben ismertette: az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó tonnánként 101 ezer forintos tájékoztató árat tettek közzé az őszi kalászos vetőmagjaira a tagságtól kapott adatok alapján. Tavaly az őszi búza tonnánkénti piaci ára 99 ezer forint volt, az árpáé 103 ezer forint, a tritikáléé pedig 96 ezer forint.

Az ár zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg, a vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Az elnök közölte, hogy a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedéséhez hozzájárulnak a magasabb terményárak, a növénytermesztési és a vetőmag-feldolgozási költségek, ezen kívül nagyobb vetőmag tisztítási veszteségek várhatók a feldolgozásban és az inflációs hatás, valamint a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is éreztetheti majd hatását.

Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges idei értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség - tette hozzá.

A VSZT az MTI érdeklődésére megjegyezte, hogy idén mintegy 34 ezer hektáron folyik legfontosabb őszi kalászos növények vetőmagjainak előállítása. A szaporítóterület az utóbbi két évben őszi búzából emelkedik, őszi árpából és tritikáléból stagnál. Tavaly 106 ezer tonna őszi búza, 22 ezer tonna árpa és 9 ezer tonna tritikálé vetőmagot állítottak elő belföldön.

Az Agrárminisztérium (AM) korábbi közlése szerint Magyarország vetőmag ágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül.