5,1 százalékkal nőtt a GDP

5,1 százalékkal nőtt a GDP

A szezonális és naptárhatás kiszűrésével 5,1 százalékkal bővült a magyar gazdaság 2018. II. negyedévéhez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adataiból. 2019. I. negyedévéhez képest a nemzeti össztermék (GDP) 1,1 százalékkal nagyobb.

Az adatokból az is látszik, 2017 eleje óta folyamatosan 4 százalék vagy azt meghaladó mértékű volt a növekedés. A kormányzati cél az, hogy a magyar gazdaság növekedése hosszú távon két százalékponttal haladja meg az Európai Unió növekedésének mértékét. Ez jelenleg bőven teljesül is, az unió 28 tagállamában a gazdaság 2019. I. negyedévében (második negyedéves adat még nem áll rendelkezésre) 1,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Alfahír kommentár:

Nagy kérdés, hogy meddig tart ez a kegyelmi állapot.
Egyrészt a 2021-ben kezdődő hétéves uniós költségvetési ciklus várhatóan jelentős forrásátrendeződést fog hozni, ez előreláthatólag különösen a Közös Agrárpolitikából származó pénzek változása miatt fogja érinteni a magyar gazdaságot.
Másrészt a kicsi, így szükségképpen nyitott gazdaságunk fokozottan ki van téve a nemzetközi mozgásoknak. Az uniós gazdasági növekedés lassul (2017-ben és még 2018 elején is bőven meghaladta a 2 százalékot), ennek hatása előbb-utóbb a magyar gazdaságban is érződni fog.